A British Museum után Magyarországra érkezik a “KOKDU, a lelki társ” című tárlat, mely a késői Csoszon dinasztia korából származó ravatalt, koporsót és 76 darab Kokdu emléktárgyat mutat be. A Dong Sung Művészeti Centrum Kokdu Múzeumának és a magyarországi Koreai Kulturális Központ együttműködésének köszönhetően november 26-án 18 órakor megnyitja kapuit az egyedülálló kiállítás a Koreai Kulturális Központban.
A Kokduk fenyőfából készült hagyományos koreai szobrok, melyeket a tradicionális koreai temetkezéseken a ravatalhoz rögzítenek, és hídként szolgálnak az evilág és a túlvilág között. Feladatuk, hogy az evilági lét elhagyásakor elkísérjék a halottat a túlvilági utazásra, mutatassák az utat, védelmezzenek és vígaszt nyújtsanak. A Kokdu bepillantást enged a múltbéli emberek gondolkodásmódjába, megmutatja, hogyan vélekedtek a túlvilágra való utazásról, valamint, hogy hogyan reagáltak a szeretett személy elvesztésére. Így a Kokdu hatalmas kulturális jelentősége abból ered, hogy kapcsolatban van a minket leginkább foglalkoztató alapvető és egyetemes kérdésekkel, azaz az élettel és halállal kapcsolatos gondolatokkal. A Kokdu erőt és gyengeséget, vidámságot és komolyságot, örömöt és fájdalmat fejez ki állati, növényi vagy emberi alakban. A figurákra a sámánizmus, a buddhizmus és a taoizmus is hatással volt, így a Csoszon dinasztia koreai társadalmának kultúráját tükrözik. Noha a Kokduk néprajzi és történelmi leletként is értékesek, nehéz lenne figyelmen kívül hagyni egyéni művészi értéküket. Mindegyiket finom technikával faragták tökéletesre, követve azt az egyedi színezési technikát, mely jól tükrözi a koreaiak törekvését a természettel való harmóniára. Festésükhöz Korea tradicionális színeit, a pirosat, kéket, sárgát, feketét és fehéret használták. Durva jellemvonásaik, kiegyensúlyozatlan arányaik és a rájuk jellemző egyszerűség vagy túlzás teszi egyedivé a Kokdukat. Négy csoportra oszthatók attól függően, hogy milyen szerepet töltenek be az elhunyt túlvilági életében. A “vezető” elkíséri az utazót a túlvilágra, és segít, hogy ne térjen tévútra; az “őr” útja során megvédi a gonosz lelkektől; a “gondviselő” kiszolgálja az utazót, ha bármire szüksége lenne; a “szórakoztató” figurák zenélnek, táncolnak és énekelnek, így mulattatják az az elhunytat célja eléréséig. Habár a Kokdukat az elhunytaknak készítették, az élők együttérzését és jókívánságait is kifejezik.
Az elhunyt testét ravatalon szállították otthonától a sírjáig, így nagyon fontos eleme a tradicionális halotti kultusznak. Státusztól függetlenül mindenkit megilletett ez a szokás, mely azt mutatja, hogy a koreai társadalomban az elhunytakat rangtól függetlenül tisztelték és nagyrabecsülték. Egy hagyományos koreai temetésen hónapok teltek el az egyén halála és eltemetése között, mivel ez idő alatt készítették el a kézművesek ezt az igényes, szertartásos szerkezetet. A ravatalt minden alkalommal egy bizonyos személynek építették meg, majd elégették.
A hagyományos koreai ravatal, azaz a sang-yeo két részből áll: egy ház formájú, fenyőből készült állványzatból és a dísztágyakból (Kokdu), mely a koreaiak élettel és halállal kapcsolatos látásmódját tükrözte. Habár a ravatal egy temetkezési kellék, bőséges művészeti értékkel rendelkezik, és nem túlzás azt állítani, hogy az építészet, kézművesség, festészet és szobrászat összetett művészeti formája.
A 20. század modernizációja során a koreai társadalom temetkezési kultusza jelentősen megváltozott. A ravatal mára már eltűnő félben van, csak a helyi fesztiválokon és rendezvényeken látható. Ez segített ráébreszteni az embereket arra, hogy meg kell őrizni ezt az értékes tradíciót.