A Halott Pénz életének kiemelkedő éve lesz 2019, aminek egyik csúcspontját 2019. június 29-re, a Telekom VOLT fesztiválos koncertjükre időzítik. A HP jövőre lesz 15 éves, amit a VOLT-on egy jubileumi fesztiválshow-val ünnepelnek Sopronban.
Sokan nem is tudják, hogy Marsalkó Dávid már 2004 óta ír dalokat Halott Pénz néven, ami akkor még Dávid szólóprojektjeként indult. „A 2013-ban zenekarrá alakult történetben nehezen jött meg a siker és az ismertség, ezért is vagyunk nagyon hálásak a közönségnek, hogy felkaroltak minket” – mesél Dávid a kezdetekről. Lépésről-lépésre haladtak és 2019-ben az ország egyik legnépszerűbb zenekaraként vágnak bele a kiemelkedően fontos, jubileumi évbe. „Ennek egyik fontos gócpontja a VOLT fesztiválos kiemelt koncertünk lesz, ahol is egy különleges fesztiválműsorral szeretnénk elkényeztetni a közönségünket a Halott Pénzzel több fronton is összenőtt VOLT fesztiválon” – mondja a Dávid, aki egyelőre a részletekkel kapcsolatban nagyon titokzatos, az azonban biztos, hogy Sopron és a VOLT fontos állomás a számukra. „Pécs mellett Sopron az a város, ami nagyon közel áll a szívemhez és a VOLT-ról is rengeteg olyan emlékünk van, amit időről időre szívesen felidézünk” – vall a zenekar és a VOLT városának kapcsolatáról a frontember. „Az egyik legkedvesebb talán a 2015-ös koncertünk volt, az ezen készült fotó azóta is kinn van a szobám falán” – tette hozzá.
Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezője sem titkolja, hogy a Halott Pénz a fesztivál egyik legkedveltebb és legfontosabb zenekara. „A Halott Pénz életútja az egyik legizgalmasabb és igazán példaértékű karriertörténet. Az utóbbi években volt szerencsém közelről követni a működésüket és azt, ahogyan hónapról-hónapra egyre profibb és egyre népszerűbb lett a produkció. 2015-ben egy budapesti teraszon vetettem fel először Dávidnak, hogy szeretném, ha a Halott Pénz és a Wellhello készítené el a VOLT himnuszát. Dávid igent mondott és azonnal megszületett a dal címe és témája. Ma már tudjuk, hogy az Emlékszem, Sopronban minden idők legsikeresebb magyar fesztiválhimnusza és nagyon megtisztelő, hogy a Halott Pénz születésnapi fesztiválshowjának 2019. június 29-én éppen a Telekom VOLT Fesztivál adhat otthont” – mondta el a főszervező.
A VOLT június 26-án startol és az már korábban bejelentették, hogy fellép a Slipknot, Slash, Robin Schulz, Parov Stelar, LP, a 30 éves Tankcsapda, Rúzsa Magdi, Majka és a Punnany Massif. Early Bird akció jegyelővétel december 5–8. között. Érdemes sietni!