Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a Republic zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. Bizony, immár 30 éve lesz annak, hogy néhány tehetséges fiatal zenésznek hála elindult az a bizonyos „mandula”, hogy aztán sikert sikerre halmozva a rendszerváltás szülte zenészgeneráció egyik legjelentősebb szónokává váljon.
Ez az arénakoncert méltó összegzése lesz egy igazán szép jubileumnak, örök érvényű slágerek tucatjaival, méltó emlékezéssel, önfeledt közös ünnepléssel és vendégekkel.
A koncert egyik vendége Nagy Feró lesz, akivel a kezdetek óta jó barátságot ápol a zenekar, a másik Bródy János, aki nemcsak a Republic együttesnek, hanem az egész magyar beat mozgalomnak irányt adott. A Bagossy Brothers Company is színpadra lép majd, akikkel közösen adják elő többek között a Messzi földre vihetnél című dalt is. Az estét pedig a Kávészünet zenekar melegíti be. A jubileumi nagykoncerten 30 év slágerei várják a nagyérdeműt.
Jegyek a koncertre itt kaphatók.