A rajongók már a 2019-es Coachella óta izgatottan várták a Changes-t: a szupersztár ugyanis Ariana Grande koncertjén vendégeskedett, és a színpadon jelentette be, hogy új albumon dolgozik. A Yummy pedig a legjobb választásnak bizonyult a visszatéréshez, a dal ugyanis azonnal a toplisták élére kúszott, és egy hónap alatt több százmilliószor streamelték.
A lemezről megjelent már a Kehlani-val közös Get Me, és az Intentions is, amit Quavo-val (Migos) vettek fel. De nem ők az egyedüli vendégelőadók: Post Malone, Travis Scott és Lil Dicky is közreműködik egy-egy dalban.
Bieber nehéz időszakon van túl. Egy néhány héttel ezelőtti, zártkörű lemezhallgató összejövetelen bevallotta: az, hogy gyerekkorától a zeneipar diktálja a szabályokat az életében, mély nyomokat hagyott benne. A felnőtté válás is depressziót hozott magával, és elmondása szerint nagyban köszönheti menedzserének, Scooter Braunnak azt, hogy ma már jobban érzi magát.
Ez is közrejátszik abban, hogy közelgő turnéján minden eladott jegy egy dollárt jelent az énekes által létrehozott Bieber Foundationnek, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mentális egészség fontosságára.
Justin Bieberről egy tízrészes dokumentumfilm-sorozat is készült, ami a YouTube-ra kerül fel – az első 6 rész már elérhető itt.