Több mint két évtizedes várakozás után június 22-én végre Budapestre látogatott a The Streets művésznéven alkotó brit rapper, Mike Skinner, hogy egy olyan fergeteges bulit prezentáljon, amibe a legfinnyásabb hip-hop arcok sem tudnának belekötni.
Idehaza sajnos nem a legismertebb előadók közé tartozik az 1978-as keltezésű Michael Geoffrey Skinner, aki 1994-ben alakította meg Birminghamben The Streets nevű formációját. Bemutatkozó 2002-es albuma, az Original Pirate Material kétszeres, míg a két évvel később kijött A Grand Don’t Come For Free négyszeres platina lett hazájában, ezzel egyből a brit rap szcéna megkerülhetetlen, ikonikus alakjává avanzsálódva. Az alternatív hip-hopot, az elektronika, a reggae, a ska, a UK garage és néha a grime stílusjegyeivel a lehető legnagyobb természetességgel ötvöző multi-instrumentalista Skinnert mégis a laza történetmesélő szövegei tették igazán szerethetővé világszerte.
9 év alatt összesen 5 albumot hozott össze, valamennyi a Temze-parti LP-lista Top 10-jében végezte, az A Grand Don’t Come For Free és a The Hardest Way To Make An Easy Living pedig egészen a csúcsig jutott közülük, ráadásul anno mindkettőt jelölték a Mercury Music Prize-ra is. Összesen négy kislemeze jutott be az első 10 közé, a 2004-es Dry Your Eyes pedig Number One lett. Ezek fényében volt váratlan, hogy hősünk 2011-ben a szögre akasztotta a mikrofont és csak a Record Store Day-ekre időzítve jelentetett meg mixtape-eket, remixeket és B-oldalas ritkaságokat.
Szóval nem sok remény volt rá, hogy valaha élőben is láthatjuk, ám 2023-ban a The Darker The Shadow The Brighter The Light című zenei és filmes projektje azonban ismét aktivizálta őt és zenekarát is, aminek egy új album lett az eredménye. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy izgatottan várta az Akvárium Nagyhall telt házas közönsége kedvencük hazai debütálását.
Pontban 21 órakor belecsapott a lecsóba a gitár, basszus, dob, billentyűk felállású zenekara, és egy rövid intrót követően lazán besétált a színpad közepére Mr. Skinner is. A kissé tájékozatlanabbak akár azt is hihették volna a fekete rövidnadrágot és a színben ezzel harmonizáló teniszpólót viselő rapperről, hogy ő az egyik road, de amint belekezdett Turn The Page című dalába, mindenkinek leesett a tantusz. A sasszeműek pedig a pólóján felfedezhették a produkció ikonikus öngyújtót ábrázoló logóját, is, ami mint egy védjegy indulása óta valamennyi lemezén ott díszeleg.
Főhősünk nem sokat vacakolt, egyből lejött a színpadról a közönség közé, és mint egy old school rapper az utcán közvetlenül a kört alkotó, ugrálva csápoló szerencsések gyűrűjében nyomta a brit munkásosztályra oly jellemző „Cockney” akcentusú vakert. Aztán két szám után nagyon vicces dolog történt: Mike levette mindkét cipőjét, majd akkurátusan a zoknijait is, és rárakta őket az egyik állított kontrollmonitorra, aminek fő funkciója mellett ez csak a harmadlagos szerepe volt. A másodlagos pedig az, hogy immáron mezítlábasan a nagyérdemű legnagyobb örömére ide felkapaszkodva mutatott be hatalmas ugrásokat.
A setlist igazi slágerparádé volt, ugyanis elhangzott a The Streets életmű valamennyi kiemelkedő darabja, mint a Let’s Push Things Forward, a Don’t Mug Yourself, a Has It Come To This, a Weak Become Heroes vagy a Fit But You Know It. De az újabb termésből is szemezgettek, így hallhattuk a Fred again.. és Dermot Kennedy közreműködésével 2023-ban tető alá hozott Mike (Desert Island Duvet) című tracket, vagy a tavaly megklipesített, tört ütemeken nyugvó Troubled Waters-t is. Hogy minél több dal beférjen a másfél órás időkeretbe, többször medley-be szerkesztve csendültek fel a nóták, de a remek hangszerelésnek hála teljesen észrevehetetlenül kapcsolódtak egymásba.
A kísérőbanda gerince 2011 óta állandó (Wayne Bennett: basszus, Rob Harvey: billentyűs, Cassell The Beatmaker: dob), hozzájuk csatlakozott a gitáros Max O’Donnell, illetve az R&B, soul, reggae és hip-hop énekes Kevin Mark Trail, aki már a The Street debütáló lemezén is vokálozott.
A hangzás a buli egésze alatt 10 pontos volt, minden hangszert és mikrofont kristálytisztán lehetett hallani, akár az akusztikus gitáros Everything Is Borrowed, akár a zúzósabb trackek közben is.
A koncertnek számos csúcspontja volt, a jóllakott napközis fizimiskájú Skinner beleadott mindent: többször a közönség soraiból vagy épp a strapabíróbb kiválasztottak nyakából rappelt, a kontroll ládáról való bakkecske ugrásai mellett pedig még a crowd surfinget is többször bevetette hangulatfokozó attrakcióként.
A látványnál maradva a színpad mögött hat vízszintes sorban és négy függőleges oszlopban elhelyezett, többnyire kék-piros-lila-zöld színben pompázó ledcsíkok pont annyit adtak hozzá az összképhez, hogy az ne vonja el a fókuszt a frontemberről. Mindent egybevetve számomra a tényleges libabőrt a Has It Come To This taktusai okozták, talán mert több mint két évtizedet kellett várnom rá, hogy élőben is hallhassam.
Bebizonyosodott, hogy Mike igazi közösségi ember, a koncert közben kapott Tibor feliratú kólát többször is kínálta, ám jelentkező híján egy óra elteltével végül maga itta meg. A remekül felépített pörgős setlistet azért néha megszakította – gondolom pihenési célzattal –, de a hosszúra nyúlt kocsmai sztorik, illetve a Buda és Pest minduntalan felemlegetése a végére már egy kicsit sok volt. Persze ezért sem lehetett haragudni az igazi antisztár attitűdű 47 éves „srácra”, aki az extatikus ráadás (Dry Your Eyes, Blinded By The Lights) után akkurátusan visszahúzta zoknijait és cipőit, majd már villanyfényben intett búcsút a közönségnek, remélhetőleg csak időlegesen!
Setlist:
1. Intro
2. Turn The Page / Who’s Got The Bag / Let’s Push Things Forward
3. Don’t Mug Yourself
4. Could Well Be In
5. Everything Is Borrowed
6. Has It Come To This? / I Wish You Loved You As Much As You Love Him / Wrong Answers Only
7. Never Went To Church
8. It’s Too Late / The Escapist
9. On The Edge Of A Cliff
10. Troubled Waters
11. Weak Become Heroes / Same Old Thing / Too Much Yayo
12. Mike (Desert Island Duvet) (Fred Again.. cover)
13. Fit But You Know It
Encore:
14. Dry Your Eyes
15. Blinded By The Lights / Take Me As I Am
Szöveg: Majsa Tibor
Fotók: Máté Évi
