Igazi megosztó zenekar lett a svéd Ghost, akik november 22-én először játszottak hazánkban. Míg sokan „az év koncertjeként” várták a bulit, nem kevesen adtak hangot ellenszenvüknek sem a Ghost-rajongás és a csapat munkássága iránt, úgyhogy kíváncsian vártam, mit nyújt majd a maszkok mögé rejtőző, ismeretlen kilétű tagok – azaz a „Nameless Ghouls-ok” – alkotta zenekar.
Be kell, hogy valljam, a Ghost nevét életember először akkor hallottam, amikor bejelentették, hogy a háromlemezes svéd banda története során először hazánkba látogat. Azt is bevallom, hogy különösebben nem villanyozott fel a hír, ám a megoszló közvélemény hatására végül érdekelni kezdett, hogy vajon mitől olyan különleges az immáron sorban a 3. Papa Emeritus vezette maszkos brigád. Előzetes „melegítés” helyett azonban úgy döntöttem, inkább kapásból a helyszínen, élőben ismerkedem meg a zenekarral.
Innentől azonban nincs nagyon poén, amit lelőhetnék. A zenekar megjelenése kétség kívül extravagáns, az okkult mise-hangulatot pedig már az igencsak (túlzottan is) elnyúlt intro is remekül felvezette, majd füstfelhőből kiemelkedve előbukkant a főszereplő, maga a pápa, Papa Emeritus is. Kezdetét vette egy színpadias, maszkok mögé, jelmezekbe öltött rockkoncert. Az extrém külső mellé bizarr, kísérletező, provokáló szerzemények helyett szimpla rockdalokat kaptunk, ám azokat kétség kívül a jobbik, igényesebb fajtából – egy-két gyengébb eresztéstől eltekintve abszolút kellemes, helyenként már-már rádióbarát slágereket hallhattunk.
Ahogy az egy misén szokás, erre a szertartásra is csupa hívő érkezett, így a hangulatra egy cseppet sem lehetett panasz, érezhető volt, hogy sokan régóta várták már, hogy végre itthon is legyen egy Ghost-koncert. Ha meg nem is telt a Barba Negra Music Club, azért a rajongók szép számban képviselték magukat. Összességében egy látványos showműsort tekinthettünk meg kellemes, ütős, ám így elsőre sajnos felejthetőnek tűnő dalok kíséretében.
