A most pénteket remélhetőleg már minden Kowalsky meg a Vega fanatikus jól bevéste a naptárába, ugyanis ezen a napon egy igazán különleges bulira készül a csapat. Az élményt egész nyárra kénytelen lesz beosztani minden fővárosi, mivel Budapesten a szezon egyetlen szabadtéri koncertje lesz Kowáéknak a Track-es fellépés, de ez még messze nem minden.
Erre a nyári nagyszabású, budapesti koncertre közel két órás show-val készül a zenekar, ahol két dalpremier is lesz. Az egyik a Sírig tart című szerzemény, amelyet másodikként mutatnak be a 2016-ban megjelenő új albumról, s amihez nemrég egy különleges videoklip is készült. Ezt
a zenekar maga rögzítette, sőt, vágta is, a speciális vágási technikát és az ebből alakuló gegeket az interneten nagy népszerűségnek örvendő, amerikai vine-sztár, Zach King munkássága ihlette.
A koncert másik premier dala egy különleges vendéghez kapcsolódik. Geszti Péter az ősszel megjelenő új albumának egyik dalához kérte fel Kowát közreműködőnek. A közös munka gyümölcsét a Nekem Elég címet viselő szerzeményt először élőben a Barba Negra Track színpadán láthatja, hallhatja a közönség Kowalsky meg a Vega és Geszti Péter előadásában. A közös dal utóéletét pedig Geszti Péter közösségi oldalának csatornáján követhetik majd nyomon. A koncert előzenekara a Mocsok1Kölykök lesz.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1411963382429494/