Ha azt mondom: Gordon Matthew Thomas Sumner, csak kevesen kapják fel e név hallatán a fejüket. De ha a korai fellépéseinek sárga-fekete csíkos pólója után ráragadt művészneve hangzik el, szinte nincs olyan ember, aki ne tudná azonnal beazonosítani Stinget és a rá oly jellemző hangzásvilágot. A „popzene fullánkja” önállóan 2010 novemberében Symphonicity Tour elnevezésű koncertkörútján tette tiszteletét Budapesten, amin szimfonikus köntösbe öltöztetve adta elő pályafutása legnagyobb sikereit, legutóbb pedig Shaggy-val áztak tavaly novemberben a Hősök terén megtartott reggae koncertjükön. Ezúttal azonban klasszikus rockzenekari felállásban hozta el hozzánk My Songs címmel május végén kijött karrierösszegző 13. albumának anyagát, kibővítve azt néhány további csemegével.
Sting azon ritka előadók közé tartozik, kinek majd’ öt évtizedet felölelő pályája mentes volt a kilengésektől, végig magasan tartva a minőség képzeletbeli lécét. Pedig nagyon is színes repertoár az övé: a kezdeti new wave-től a post-punkon és a reggae rockon át egészen a jazzig és popig valamennyi műfajban maradandót tudott alkotni. Így nem véletlen, hogy stílszerűen fogalmazva egy árva méhecske fullánkot sem lehetett volna leejteni július 2-án a Papp László Sportaréna nézőterén, olyan fullház fogadott.
Az előzenekar szerepét betöltő brit Sam Duckworth, fedőnéven Get Cape. Wear Cape. Fly kellemes gitárpopját hallgatva morfondíroztam el azon, ha Sting kis hazánk szülötte lenne, a Tüske titulus is telitalálat lenne rá. Aztán ez a gondolat tovább erősödött bennem: ilyen névvel még egy Rejtő-regény szuperlaza matrózaként is megállná a helyét. Ebbéli merengésemből hősünk zökkentett vissza a valóságba, mikor hátrafésült hajjal, naptól cserzett arccal, őszbe csavarodó szakállal, mindössze egy sötétkék pólóban és farmernadrágban, nyakában basszusgitárjával a világ legtermészetesebb módján a színpadra sétált, és belekezdett a Message In A Bottle című 1979-es The Police dalba. A hölgyek pedig életkoruktól függetlenül valamennyien óriási sikítással válaszoltak, de ekkora sármfaktorra azt gondolom ez a természetes reakció – 67 év ide vagy oda, csúcsformában van Mr. Sumner!
Az sem véletlen, hogy az anno Stewart Copelanddel és Andy Summers-szel közösen alakított legendás trió egyik legnagyobb sikerével indult a koncert, hiszen a három részletben (1977–1984, 1986, 2007–2008) épp egy évtizedig aktív csapat dalai ugyanolyan szerves részét képezik Sting életművének, mint a szóló felvételei. Ezek közül július 2-án pont egy tucat csendült fel kissé újragondolt hangszerelésben. Így hallhattuk a Roxanne, a Can’t Stand Losing You, az Every Breath You Take vagy a Walking On The Moon dallamait is, hogy tényleg csak a legnagyobb sikereket emeljem ki. Ez utóbbi előadása közben Bob Marley szellemét is megidézték, hiszen belecsempészték az örök szabadságjogi kiállás, a Get Up Stand Up refrénjét. A reggae egyébként sem áll távol Stingtől, így még egy saját jogú átirat kapott helyet a remek érzékkel összeállított setlistben: a Shaggy-vel közös tavalyi 44/876 című albumukról a Waiting For The Break Of Day rockosított verziója. A fennmaradó kilenc track pedig zanzásítva villantotta fel Mr. Sumner 1985 óta kiadott 12 szóló stúdióalbumának esszenciáját az Englishman In New Yorktól a Fields Of Goldon át a Desert Rose-ig.
A tizenhatszoros Grammy-díjas énekes-zenész-dalszerző ezúttal mindent a nagybetűs zenének rendelt alá. Maga bőgőzte végig a koncertet, ami legjobban példázza a színpadhoz fűződő viszonyát, a session zenészek pedig valamennyien hangszereik virtuózai voltak. A legnagyobb név köztük kétség kívül az orlandói dobos legenda, Josh Freese volt, aki a Guns N’ Roses-tól a Nine Inch Nails-en és a Weezeren át a Paramore-ig tucatnyi zenekarnak püfölte már a bőröket. De a két gitáros, a jamaikai rasta billentyűs és a daloknak új színt adó szájherflis játéka szintén hibátlan volt, ahogy a vokalista hölgy és srác is, akik néhány dalban szólószerepet kaptak (Shape Of My Heart, Waiting For The Break Of Day). A közönség ezt minden alkalommal kitörő tapssal jutalmazta, ahogy a számok közbeni megénekeltetésre is minden alkalommal partner volt.
A puritán színpadkép is azt az érzést erősítette, hogy a dalok és azok mondanivalója a fontos. Így a színpad hátterét adó három sorba rendezett 23 robotlámpa és a köztük megbúvó kisebb spotok, a felettük átívelő minimalista fényhíd és a kétoldalt elhelyezett kivetítők bőven elegendő látványt szolgáltattak. Ezúttal a hangzásra sem lehetett panasz, hiszen a profi hangmérnöki munka eredményeként az Aréna minden szegletében kifogástalan hangminőségben lehetett élvezni a koncertet, amit legutóbb Bryan Adams fellépésénél tapasztaltam.
Igazi örömünnep volt ez a két óra, a közönség egy emberként énekelte végig az összes slágert, a dalok pedig szinte egybefolytak, csak néha szakítva meg őket pár mondatos konferálással. Így ment ez 16 számon keresztül, megállás nélkül, de a Roxanne utáni kis pihenő is csak addig tartott, amíg Sting egy csésze teát hörpintett fel a színpad szélén egy széken ülve. Aki pedig szervírozta az éltető nedűt, nem más, mint a felesége volt, aki jutalmul kapott is egy szájra puszit férjétől.
Ezt követően következett még a két ráadás blokk összesen öt The Police szerzeménnyel, majd a Next To You után Sting hűséges basszusgitárját egy akusztikusra cserélte, és belekezdett a csodálatos Fragile taktusaiba, újabb oldalát mutatva meg zenei virtuozitásának. Miután az utolsó hang is elenyészett, kitörő hangorkán és vastaps kíséretében ígérte meg nekünk, hogy találkozunk legközelebb is. Mi alig várjuk, Mr. Sumner!
Slusszpoén: nem tudom kinek a zenei humorát dicsérte, de a koncertet záró Fragile és a villanyok felkapcsolása után Annie Lennox Walking On Broken Glass című dala szólalt meg elbocsátó szép üzenetként a hangszórókból.
Dallista:
1. Message In A Bottle (The Police song)
2. If I Ever Lose My Faith In You
3. Englishman In New York
4. If You Love Somebody Set Them Free
5. Every Little Thing She Does Is Magic (The Police song)
6. Brand New Day
7. Spirits In The Material World (The Police song)
8. Seven Days
9. Fields Of Gold
10. Waiting For The Break Of Day (Sting & Shaggy cover)
11. Shape Of My Heart
12. Wrapped Around Your Finger (The Police song)
13. Walking On The Moon (The Police song)
14. So Lonely (The Police song)
15. Desert Rose
16. Roxanne (The Police song)
Ráadás 1:
17. Demolition Man (The Police song)
18. Can’t Stand Losing You (The Police song)
19. Every Breath You Take (The Police song)
Ráadás 2:
20. King Of Pain (The Police song)
21. Next To You (The Police song)
22. Fragile
(szöveg: m.t., fotó: Máté Évi)
