Valósággal hihetetlen, de 21 esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a bluesos-rockos témákat lebegős elszállásokkal vegyítő TÉR-IDŐ bemutatkozó lemeze megjelenjen. Ennek örömére a csapat élőben is bemutatja az albumot október 24-én az A38 Hajón; de előtte még Bátorfi Attila gitáros, Philipp László basszusgitáros és Gilián Gábor dobos készséggel szolgált felvilágosítással a hosszúra nyúlt szünettel – no meg sok minden mással – kapcsolatban.
Miért kellett 21 évet várni arra, hogy a Lépd át napvilágot lásson? Hiszen a lemezanyag kész volt, csak meg kellett volna jelentetni…
Bátorfi Attila: Kicsit olyan volt, mintha addig bírta volna a banda. Mintha felrobbantunk volna, felszínre törtek a belső feszültségek.
Gilián Gábor: Tulajdonképpen megcsináltuk a lemezt, és utána már mindenkinek minden baja volt.
De nem volt bennetek az, hogy basszus, ha már felvettük, hozzuk ki valahogy?
BA: Inkább az volt a cél, hogy addig létezzen az együttes, amíg befejezzük a stúdiózást.
Philipp László: Ráadásul a lemezanyag nagyon nem illett az akkori zenei környezetbe. Akkoriban, és még mindig 1994-ről beszélünk, kétféle vonal ment: az alternatív cuccok, mint a Kispál meg a PUF, illetve a rockos-bluesos dolgok, ahol meg minden zenekar a külföldi előadókat másolta. Mi meg egyáltalán nem passzoltunk egyik halmazba sem.
GG: Pedig ha megnézed, nálunk mindkettő megtalálható.
PL: Persze, de mégis van az egész TÉR-IDŐnek egy olyan világa, ami egyikbe sem fér bele.
BA: Hozzá kell tegyem, hogy én sem voltam akkor piskóta, egész más felfogásom volt a zenéről. A többiek jóval racionálisabbak voltak nálam. Ha arra megyünk, amerre ők mondták, akkor valószínűleg sikeresebb lett volna a zenekar. Nagyon önfejű voltam akkoriban, ez az igazság.
GG: Amíg a stúdióban dolgoztunk a lemezen, emberileg és szakmailag is nagyon együtt voltunk. De sajnos ez tényleg csak a stúdiós időszakra volt igaz. A mai napig, ha meghallgatom a Lépd át dalait, a szőr feláll a karomon. Akinek megmutattam a kész anyagot, kezdve Tátrai Tibusztól Ferenczi Gyuriig, mind azt mondták, hogy ez k.rva jó. Ha több bennünk a kompromisszum készség egymás felé, sokkal többre vihettük volna. Nekem nagyon nagy szívfájdalmam volt, hogy ennyiben hagytuk a zenekart. Bármerre mentem, mindenki kérdezte, hogy mi van a TÉR-IDŐvel?
BA: Hívtak például minket erdélyi turnéra, csak hát… több megkeresés is volt, és talán az sem lett volna merész álom, hogy elérjük a Republic szintjét.
És most, 21 év elteltével, minek köszönhető, hogy mégis megjelent a Lépd át?
BA: Egyértelműen Szarka Józsefnek. Ő vette fel velem a kapcsolatot pár éve, de én akkoriban még nem voltam kellően elszánt. Végül aztán csak rájöttem, hogy nem akarom elszalasztani ezt a lehetőséget. Ha egy ilyen kaliberű ember ekkora szimpátiával van a TÉR-IDŐ iránt, akkor össze kell kapnunk magunkat. Kicsit az ő motivációja átragadt ránk is. Később egyébként próbálkoztunk a banda feltámasztásával, de sosem szóltunk úgy, mint az eredeti felállásban. Hiába jöttek ifjú titánok, egyszerűen nem működött a banda.
GG: Most, hogy újra összejöttünk, magától megszólalt minden, nem volt görcsölés. Ez egy nagyon nagy élmény nekem. Sőt, még sokkal profibban játszunk, mint 1994-ben.
Ennek fényében felmerül, hogy mi lesz a TÉR-IDŐvel az A38-as buli után?
GG: Én folytatni szeretném. Egyelőre úgy vagyunk vele, hogy legyen egy jó koncertünk a hajón, aztán a többit majd meglátjuk.
BA: Az eltökéltség bennem is megvan. Kíváncsian várom, hogy merre kanyarog majd ez a történet.
PL: Szerintem sokat játszani nincs értelme. Teljesen más világ van most, mint húsz éve. Akkor még voltak maradványai a művház rendszernek. A 80-as évek végén az Üllői Úti Fuck tagjaként végigjártuk az országot, heti négy bulink volt, és ezzel az ötszörösét kerestem a rendes munkahelyi fizetésemnek. Ma sokkal nehezebb a helyzet, inkább a médiában való szereplés irányába kell elmenni, abból lehet még valami.
BA: Lehet, hogy nem kellene nagyon hosszútávra tervezgetnünk. Ha mindig van valamilyen esemény, amire készülhetünk, az szinte magától löki majd tovább a bandát. A lényeg, hogy én rohadtul szeretek gitározni (mosolyog).
A lemez egyik jellegzetessége, hogy Attila előszeretettel engedi szabadjára az ujjait a gitár nyakán. Mennyi az improvizáció a szólókban?
BA: Nagyvonalakban megvoltak a témák, meg sok koncertünk is volt, és ezek során öltöttek végleges formát a dalok. Voltak fix, megírt szólisztikus részek, de jól is alkalmazkodtunk egymáshoz, hagytak nekem a többiek teret a kibontakozásra. Voltak fő motívumok, amikből tudtuk, hogy most belecsaphatok rendesen, és ugyanúgy arra is megvoltak az egyezményes jelek, hogy mikor térünk vissza az eredeti szerkezethez.
GG: Gyakorlatilag összenézésre ment minden. Sok mindenben kipróbáltuk magunkat, de mi Attilával blues zenészek vagyunk, szóval tudat alatt egy nyelvet beszélünk.
És az is kihallatszik a nótákból, hogy a blues mellett a Pink Floyd is nagy kedvencetek lehet.
GG: Ez abszolút így van, és ezt nem is akarjuk letagadni.
BA: Sőt, valamilyen szinten törekedtünk is arra, hogy minél közelebb kerüljünk a Pink Floyd hangzásához. Ha ez sikerült, örültünk, mint majom a farkának (mosolyog).
A szólók mellett a szövegek is nagyon jellegzetes elemei az albumnak. Attila sorai között sok helyen megjelenik az elvágyódás, az utazás.
BA: Nekem ilyen a beállítottságom, a világnézetem. De van bennem egy adag kíváncsiság is, szeretek ismeretlen területeket felfedezni. Olyanokat, amiket nem találsz meg a hétköznapokban. Manapság ez a kitekintés a valóságból már sokkal jellemzőbb, mint húsz évvel ezelőtt. Akkoriban ez kicsit újszerű élmény volt, de egy kis biztonságérzetet is kaptam az ismeretlentől. Szinte jobban éreztem magam benne, mint abban a realitásban, amiben ténylegesen léteztem.
PL: Valamit tényleg elcsíphettünk, mert volt olyan koncertünk, már nem tudom hol, egy lepattant kocsmában, ahol az öreg alkesz úgy ülte végig az egyik dalunkat, hogy csak fogta a sörét, de nem ivott bele. Teljesen lefagyott. Úgy tűnt, érezte, hogy ott valami történik (nevet). Ennél nagyobb elismerést nem is kaphattunk volna!
GG: Elmentünk olyan helyekre játszani, ahol számunkra teljesen stílusidegen közönség töltötte meg a termet, és szabályosan lehidaltak tőlünk.
A borító tudtommal ugyancsak nagyon személyes húrokat pendít meg.
BA: A képen látható lakókocsiban éltem 8 évig. Egy hirtelen elhatározott leválás sarkallt arra, hogy megvegyem. Kerestem egy telket, ahol nincsenek szomszédok, és ott telepedtem le vele. Az első két hónap mámora után aztán rájöttem, hogy kicsit keményebb így az élet, mint ahogy én azt előzetesen elképzeltem (nevet). De sokat tanultam ebből az időszakból, és alaposan meg is változtatott ez az élmény. Ezért is lett a lemez címe az, hogy Lépd át: az ember általában önmaga határait méricskéli. Egyúttal ez a legjobb módja annak, hogy megismerd önmagad. Megtalálod, hogy hol állod meg a helyed, mik a gyengeségeid, és mikor kell visszavenned egy picit. Egyúttal rájöttem arra is, hogy vannak olyan utak, amik nem vezetnek sehova.
GG: De jó neked! Én mindig nagyon becsültem benned, hogy te ebbe az irányba törekedtél.
A Lépd át különleges vendége Novák Péter, aki két dalban is vokálozik. Hogy került ő képbe?
PL: Ugyanabban a stúdióban dolgoztak a Kimnowakkal, mint mi. Egyszer benézett hozzánk, és annyira megtetszett neki, amit hallott, hogy jelezte, ebben a nótában szívesen énekelne.
BA: Én meg pont ott tartottam az Út kék nyomában című dalnál, hogy éreztem, kellene ide egy vokál, szóval mondtam is Péternek, hogy hajrá, itt a lehetőség (mosolyog). Körülbelül két perc alatt csinált rá két szólamot, és szinte azonnal fel is vették. Kicsit le is sokkolt, hogy én ott szenvedek, ő meg kábé beesik az utcáról, és simán lenyom (nevet).
Van olyan dal a Lépd át albumról, amely különösen közel áll hozzátok?
GG: Nehéz lenne egyet kiemelni, de ha már így rákérdeztél, számomra a Holnap és a Félek a legkedvesebbek.
BA: A Félek nálam is nagy favorit, és a szám vége felé történő zenei megoldások miatt a Várok valakit is ilyen.
Végezetül még annyit áruljatok el, hogy mit vártok az A38-as lemezbemutató koncerttől?
GG: Nekem mindig is az számított, hogy jól muzsikál-e a zenekar. Ha jól szólunk és jól játszunk, akkor én már elégedetten jövök le a színpadról. Persze az sem elhanyagolható, ha pozitív visszajelzést kapunk a közönségtől, de elsősorban az a lényeges, hogy mi jól érezzük magunkat a buli alatt.
BA: Érdekes ez, hiszen jelenleg nincs közös rutinunk, hiszen hosszú-hosszú idő után ez lesz a TÉR-IDŐ első koncertje, és ilyenkor akaratlanul is eszedbe jut, hogy mennyi hibalehetőség becsúszhat. Az a lényeges, hogy a feeling ne vesszen el, és ha esetleg rontunk is, legyünk toleránsak egymással. Tudom, hogy jó zenészek alkotják a csapatot, van bennünk stabilitás, és biztosra veszem, hogy mindenki megtesz azért mindent, hogy egy erős töltetű koncertet adjunk.
PL: Ezt hívják kémiának, ami köztünk van. A mostani bandák közül ezt az Ivan and the Parazolban és a Headbangs-ben látom. Úgy megszólalnak együtt, hogy az agyamat eldobom tőle! Remélem, mi is hasonló hatást keltünk majd azokban, akik ellátogatnak a hajóra.
Blahó Dávid