Bruce Dickinson a világ egyik legismertebb és legsokoldalúbb előadója. Amellett, hogy az elmúlt évtizedekben a heavy metal rajongói az Iron Maiden élén bemutatott extravagáns előadásairól ismerhették meg őt, Bruce Dickinson a színpadon kívül is rendkívüli életet élt és él. Különleges, egyszemélyes előadásával november 2-án készül a hazai közönség szórakoztatására.

bruce_dickinson_560

Bruce igazi polihisztor, és mint ilyen, zenei pályafutása mellett pilótáskodott, megszerezte a kapitányi rangot, vezetett légiközlekedési céget, készített saját sörmárkát, írt filmforgatókönyvet és két regényt, számtalan motivációs beszédet tartott, volt rádiós műsorvezető, televíziós színész és nemzetközi szinten elismert vívó.

2017-ben kiadott – Magyarországon tavaly megjelent – Mire való ez a gomb? című, világszerte best-sellerré vált önéletrajzának megjelenése után Bruce Dickinson, könyvét promótálandó, elvállalt néhány felolvasóestet, mely eseményeken a közönség előzetesen feltett kérdéseit is megválaszolta. A Mire való ez a gomb? – egy este Bruce Dickinsonnal elnevezésű esemény azóta kész egyszemélyes műsorrá vált, ami inkább emlékeztet egy stand up komikus előadására, mint átlag felolvasóestre. A több mint két órás műsort Bruce mára a világ számos országában bemutatta, és one-man show-ját mind a közönség, mind a kritikusok kitörő lelkesedéssel fogadták – többek közt a világ legnagyobb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe-en is.

A műsor két részből áll: az elsőben Bruce humoros, olykor szatirikus hangvételben mesél hajmeresztő kalandokban sem szűkölködő életútjáról. A történeteket fotókkal is illusztrálja, és természetesen nem a könyvet „mondja fel”, azaz számos olyan sztori is előkerül, ami az önéletrajzába már nem fért bele, avagy egyenesen ki kellett hagyni, mert már túl rázós lett volna beletenni…

Az este második részében Bruce a közönség – általában vicces, kíváncsiskodó, őszintén érdeklődő vagy egészen agyament – kérdéseire válaszol, természetesen a rá jellemző módon: spontán, szellemesen és olyan szórakoztató módon, hogy azt még véletlenül sem lenne érdemes kihagyni.

Egy egészen különleges estének lehetnek tehát tanúi azok, akik megnézik a világ egyik legnagyobb ikonjának és legérdekfeszítőbb személyiségének egyszemélyes előadását – egy Iron Maiden koncerthez képest mindenképpen intim közegben. Bruce Dickinson budapesti one-man show-ja – melyet a Budapest Kongresszusi Központban tartanak – különleges élményt fog nyújtani rajongóinak és pusztán csak tisztelőinek egyaránt.

Jegyek már kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.
Az előadás angol nyelven zajlik.

További info:
https://ironmaiden.com/news
www.livenation.hu
www.funcode.hu