Kovács Gerzson Péter kortárs táncegyüttese, a TranzDanz idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az ünnepi előadások sorát csütörtök este a Bankett című produkció felújításával zárja az együttes, amely először mutatkozik be a Nemzeti Táncszínházban. Az est...
Eifert János fotográfus Ars poetica címmel mutatja be képeit péntektől az Artphoto Galériában, Budán, a Bartók Béla út 30-ban. Pályájának ez 200. önálló tárlata. A kiállításon ötven év alkotói korszakából válogatott 20 képét láthatja a közönség – mondta Eifert...
A kuvaiti Contemporary Art Platformban (CAP Kuwait) nyílt meg a Hybridart szervezésében az idei velencei biennále magyar pavilonjának kiállítása, Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című projektje. Az öböl-menti államban csütörtöktől látható tárlat a...
Új szerzeményekkel – köztük az egyiptomi gyűjtemény eddigi legjelentősebb vásárlásával – kiegészülve és újrarendezve nyílt meg csütörtökön a Szépművészeti Múzeum immár csaknem 500 műtárgyat felvonultató egyiptomi állandó kiállítása. A múzeum legkedveltebb...
A muzsika hangja című musicalt mutatja be Moravetz Levente rendezésében pénteken a Hevesi Sándor Színház társulata Zalaegerszegen. Richard Rodgers, Oscar Hammerstein II, Howard Lindsay és Russel Crouse népszerű darabja 1938-ban, a második világháború előestéjén...
Kooperatív című új nagylemezének szerzeményeit is bemutatja a Belmondo december 14-én, szombaton a Gozsdu Manó Klubban. A zenekar idei utolsó budapesti koncertjén elhangzik a Miért ne higgyem? című szám is, amely bekerült A Dal című produkcióba, vagyis az Eurovíziós...
Teltházas európai turnéja után a negyedik nagylemezén dolgozik a Special Providence. A nemzetközi progresszív rock műfajában egyre elismertebb és népszerűbb magyar zenekar az új album előzeteseként Kálloy Molnár Péter színművész főszereplésével klipet forgatott a...
2013. december 15-én Budapest és Kaposvár között új intercity járat indul „Rippl-Rónai IC” néven. A névadás nem véletlen, része annak a kulturális-turisztikai projektnek, melynek során Kaposvár város felvállalja Rippl-Rónai József életművének gondozását, tudományos...
Videóklipet forgatott készülő nagylemeze Sand and Dust című dalához a Carbovaris. A Sunrise és a Get Back című rádiós slágereket jegyző, egyre népszerűbb indie rockbanda december 12-én a budapesti A38 fedélzetén élőben is ízelítőt ad a jövő év elejére várható új album...
2013. december 27-én 100. alkalommal kerül a Belvárosi Színház színpadára Ronald Harwood műve a Nagy négyes. A darab impozáns szereposztással, Molnár Piroskával, Vári Évával, Benedek Miklóssal, és Szacsvay Lászlóval immáron harmadik évad óta töretlen érdeklődésnek és...
„Diga Diga Doo” – A Hot Jazz Band előszilveszteri koncertje már hagyománnyá érett az elmúlt kilenc évben. Két kivételtől azaz, az átépítés éveitől eltekintve, a MOM Kulturális Központ ad helyet ennek, a zenekar életében oly fontos eseménynek. A korábbi években...
MOME Interface Design néven indult a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem legújabb tanfolyama, melynek nem titkolt célja, hogy a szakma aktív és elismert szereplőit bevonva hiánypótló képzést indítson, ezzel kiemelve az Interaction és azon belül az Interface Design...