26 év. Egész pontosan ennyit kellett várni, hogy újra Magyarországon koncertezzen a Pearl Jam. Ha nem lenne pusztán elég a bő negyed évszázad felemlegetése ahhoz, hogy mekkora várakozás is előzte meg a bulit, az aréna környékén hétfő óta sátrazó rajongók látványa talán a szkeptikusokat is meggyőzte arról, hogy miért is bontakozott ki egy igazi, nagy betűs grunge-ünnep július 12-én a Budapest Arénában.
Mintha csak egy nagyszabású osztálytalálkozóra gyűltek volna össze, akik 1996-ban ott voltak a néhai Budapest Sportcsarnokban, és azok, akik nem lehettek ott, mondjuk abból a prózai okból kifolyólag, hogy meg sem születtek még akkor. Hogy egy újabb generáció felnőtt az egészen keddig az egyetlen magyar Pearl Jam-koncert óta, az Eddie Vedder figyelmét sem kerülte el: körbenézve egy nyolc éves kisfiút is sikerült kiszúrnia a közönség soraiból. Mindehhez komoly tehetség kellett, tekintve, hogy a borsos jegyár ellenére is megtelt a helyszín, és már az elején sem igazán akadt olyan, aki kényelmesen hátradőlve tekintett volna a színpad felé: gyakorlatilag a teljes tribün állva, sőt, ugrálva tombolta végig a produkciót.
Valami olyan, egészen elképesztő energia járta körbe a csarnokot az egész, bő kétórás koncert alatt, amit meglehetősen nehéz szavakba önteni. Egy lágyabb bevezető dal, az 1991-es Wash után mintha csak egy bombát dobtak volna le, akkorát robbant a szintén debütlemezes Why Go, nem sokkal később pedig már ott figyelt Vedder nyakában a Fender, és felcsendültek a Corduroy akkordjai, és már jött is a libabőr, az est egyik csúcspontjaként a sok közül. Aki ismeri a zenekart, az jól tudja, hogy esetükben teljesen felesleges a Setlist.fm-et bújni: estéről estére új dallistával állnak ki. Budapestre olyan slágerek jutottak, mint az Even Flow, a Better Man, a Given to Fly, vagy a Black, de jól láthatóan senkit se zavart, hogy nem egy best of programmal készült a banda. Egyedül az újabb szerzeményeknél lehettünk kisebb népvándorlások szemtanúi, amikor is jó páran vették az irányt a pult, a mosdók, vagy a dohányzó felé.
A társadalmi szerepvállalás sosem állt távol a frontembertől, így nem csoda, hogy Vedder kitért az ukrán háborúra, szót emelt a nők egyenjogúsága mellett, valamint a rasszizmus ellen a koncert során, de azért igyekezett némi humort is csempészni mondandójába. Hallott például a minap elszabadult csepeli kengururól, akinek története kifejezetten felvillanyozta a rosszabbnál rosszabb hírek között, belátta, hogy hiba volt kihagyni hazánkat a koncertkörutakból, és megígérte, hogy többet nem követik el ezt a vétket. Mókásan megköszönte, hogy a másnap ugyanott koncertező Harry Styles előzenekara lehetnek, háláját kifejezte Matt Cameron felé is, és taglalta, hogy ugyan ’96-ban is jó banda voltak, de az egykori Soundgarden-dobos csatlakozásával egyenesen a legjobbak lettek.
Valljuk meg, ez utóbbi kijelentését nehéz lenne vitatni, Cameron, és az egész zenekar játékáról csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. Mike McCready zseniális szólói annak ellenére is átjöttek, hogy a gitáros maszkban tolta végig a teljes koncertet, játékát órákon át hallgattam volna akár, olyan ízzel szólalt meg kezében a hangszer. És akkor még jelen volt az ex-Chilis Josh Klinghoffer is, aki megbújva, a háttérből tette teljesebbé különböző hangszereken a sound-ot, egészen az utolsó Dylan-feldolgozásig: az All Along the Watchtower alatt nem csak ő merészkedett elő, hogy szólózzon egyet, ugyanis ekkor már felkapcsolták az aréna teljes világítását, így pár percre egy kicsit mindenki „előtérbe került”.
Mindez azonban már csak hab volt a tortán, az estet ugyanis az utolsó előtti Alive koronázta meg. Úgy gondolom, nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért is volt hatalmas jelentősége itt és most ennek a dalnak. Életre szóló élményben lehetett része annak, aki jelen volt ezen a bulin, és elnézve a színpadon kedélyesen borozgató frontembert és csapatát biztosra vehetjük, hogy ezentúl kegyesebbek lesznek a hazai rajongókhoz – akik mellé amúgy szép számban csatlakoztak a világ minden tájáról fanok –, és hamarosan viszontláthatjuk őket Magyarországon.
A koncerten elhangzott dalok:
Wash
Why Go
Brain of J.
Corduroy
Play Video
1/2 Full
Even Flow
Dance of the Clairvoyants
Nothingman
I’m Open
I Am Mine
Given to Fly
Superblood Wolfmoon
Quick Escape
Black
Do the Evolution
Lukin (slow version)
Lukin (fast version)
Porch
Ráadás:
Better Man
Crazy Mary (Victoria Williams cover)
State of Love and Trust
Alive
All Along the Watchtower (Bob Dylan cover)