A svéd banda már többször megfordult hazánkban, többek közt a Rammstein előzenekaraként is. Október 10-én ismét Budapestre érkeztek, és szinte csurig töltötték az A38 Hajót.
Életem második Deathstars koncertjére készültem hétfő délután, és mint minden buli előtt, most is az aktuális főzenekar anyagait hallgattam otthon, hangolódván az estére. Fel kellett elevenítenem a régi emlékeket, ugyanis bevallom, legalább öt éve már, hogy egyetlen egyszer sem hallgattam az Andreas Bergh vezette svéd formációt. Szerintem a 2010-es Metálfesztes koncertjük alkalmával hallgattam őket utoljára, bár arról a koncertről sajnos nem sok emlékem maradt. Azon a fesztiválon egy kedves ismerős által becsempészett chilipálinka olyan időszakos amnéziát idézett elő, ami miatt az is kétséges, hogy ott voltam-e egyáltalán a Csillebérci Ifjúsági Táborban azon a májusi hétvégén, így nem csoda, hogy a Deathstars és a többi fellépő bulijairól nem sok emlékem maradt. Ezeknek az emlékeknek a felelevenítését reméltem ettől az estétől, illetve azt, hogy végre megértem, hogy az indusztriál-gothic-glam zenekari stílusdefiníció, hogyan is mutat a színpadon.
Kezdjük ott a dolgot, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt nem sikerült időben érkezni, így a Linda Daemon vezette hazai Krell zenekarról lemaradtam, és a svéd The Dead And Living koncertjének is csak az utolsó pár számára estem be. Annyit azért ebből a pár számból is leszűrhetek, hogy a csapat erősen The 69 Eyes vonalon mozog. Nem csak zeneileg, de színpadi megjelenésben is felfedezni véltem némi „hatvankilenceset”. Erős glam-es kinézet, ehhez pedig darkosabb zenei világ. Kétségkívül passzolt ahhoz a vonalhoz, amit a Deathstars képvisel, így nem maradt el a koncert végén a megérdemelt taps a közönség részéről.
A meghirdetett tíz órás kezdéskor pontban felcsendült a Deathstars intrója, és az időközben majdnem teljesen megtelt A38-on megkezdődött a bő egy órás ipari zúzás. Tudom, hogy jó pár embernek nem fog tetszeni, amit most leírok, de ez a buli nagyon erős hiányérzeteket keltett bennem. Az indusztriális zenének az egyik legfontosabb része a show. A látványos díszletek, a pirotechnika, a lézerezések és gigászi fényjátékok. Ezekből itt egyiket sem kaptuk meg. Még, az amúgy a hajón mindig remek fénytechnika is csak éppen hogy meg-megvillant, de amúgy semmi. Kiválóan szólt az egész, ahogy az itt mindig lenni szokott, de nem volt show. Márpedig show nélkül az indusztriál olyan kb., mint a sör alkohol nélkül. Van, de minek? Persze ettől a srácok még kitettek magukért, felszántották az egész színpadot, folyamatosan kommunikáltak, lepacsiztak a közönséggel, tették, amit egy jó zenésznek tennie kellett, de nem volt meg az a nagy egész, amire azt írhatnám nyugodt szívvel, hogy hibátlan buli volt. Olykor-olykor nekem is megmozdult a lábam, vagy akarva- akaratlanul is elkezdtem bólogatni a zenére, de a színpadi „szürkeség” mindig visszarántott a valóságba. Pedig, ha kimondottan csak a bulihangulatra koncentráltam volna, akkor mondhatnám, hogy jó volt. Hiszen a fanatikus rajongók végigénekelték az egész koncertet, maga a zene, jó értelemben annyira kőegyszerű, hogy bárkit meg tudnak fogni azok a riffek. Erre tökéletes példa volt egy-két idősebb úriember, akik nem hiszem, hogy önszántukból lennének Deathstars rajongók, sokkal inkább az első sorokban, katartikus állapotban partizó 14-15 éves lányaikat jöttek felügyelni, mégis az látszott az arcukon, hogy tetszik nekik, amit látnak. És nyilván amíg a hajó 99%-a boldogan távozott az este után, addig nem az én véleményem fog számítani, hogy nekem ez mennyire tetszett vagy sem.
Mint az elején írtam, kíváncsi voltam, hogy a zenekar indusztriál-gothic-glam stílusjegyei hogyan hatnak a színpadon. Nos, a glam zeneileg egyáltalán nincs jelen, az csak is Andreas Bergh kinézetében fedezhető fel, így ezt gyorsan le is húznám a listáról. Az indusztriál rendben van, hiszen a monoton, szaggatott riffek mellett, rengeteg sampler, mindenféle futurisztikus hangzások jellemezték az estét. Hozzá kell tennem, hogy a mai világban ipari zenét játszani már nem feltétlen egyedi. Talán ez a stílus az, ami a legkevésbé színes, ami a legkevesebb zenei témát igényli. Éppen ezért, habár maga a stílus és a legnagyobb képviselői a mai napig hatalmas rajongótáborral rendelkeznek, kb. a 90-es évek közepére a Godfelsh, a Nine Inch Nails és a Ministry már mindent eljátszott, amit ebben a stílusban lehetséges. Ami ezek után jött, még ha olyan megkerülhetetlen név is, mint például a Rammstein, már csak egy saját szájízre hangszerelt tisztelgés a stílus három legnagyobbika előtt. A Deathstars is ugyanennek a triumvirátusnak a hatásában mozog. Nagyon jó koncertzenekar, energikus, amit csinálnak, ahogy csinálják. Táncolható, énekelhető, de sajnos nem teljesen eredeti. Talán egyedül annyiban, hogy ők nem maradtak a lecsupaszított indusztriál vonalnál, hanem kevertek hozzá egy kis darkot és gothot, amivel picit több, picit színesebb lett az egész, mint egy átlagos, hasonló stílusú zenekar. Éppen ezért a gothic rész is rendben volt. Megvolt a sötétebb, keményebb hangzás, ami nyomasztóan tud az emberre hatni, főleg ha egy ennyire szűk, de hangulatos helyen szólal meg, mint az A38.
Hozzávetőlegesen hetven percet játszottak, ami egy igazi best of programmal telt el. Huszonhárom óra után alig pár perccel már, a Blitzkrieg záró taktusait követően nem maradt más hátra, mint hogy a közönségnek meghajoljon a svéd kvartett, dobáljanak egy pár pengetőt, dobverőt, amiért ádáz harcok dúltak az első sorokban, majd amilyen őrjöngés közepette berobbantak a színpadra bő egy órával ezelőtt, legalább olyan hanghorkában eltűnjenek a backstage függönye mögött.
A rajongók pedig elégedett mosollyal az arcukon, néhányan az elkapott értékes relikviákkal a zsebükben, elindultak kifele a hűvös budapesti éjszakába. És habár ez a koncert nekem most nem nyerte el a tetszésemet, biztos vagyok benne: ha legközelebb jönnek, ott leszek, mert amúgy szeretem az indusztriál bulikat, még ha az utóbbi 15 évben már nincs igazi újdonság ebben a stílusban. Remélem viszont, hogy akkor olyan helyen láthatom a svéd Halálcsillagokat, olyan körülmények között, hogy egy hamisíthatatlan, mocskos indusztriális showban is részem lehet majd. Fénnyel, tűzzel, valódi iparral.
Setlist:
Temple of the Insects
Metal
Synthetic Generation
Ghost Reviver
Death Dies Hard
Explode
Tongues
All the Devil’s Toys
Night Electric Night
The Perfect Cult
Semi-Automatic
The Greatest Fight on Earth
Chertograd
Blood Stains Blondes
Ráadás:
Play God
Cyanide
Blitzkrieg
(Szöveg: Pásztor Csabi, Fotók: Máté Évi)