Őrült dervisként pörgő Dave Gahan, egy egész stadiont meglassúztató Martin Gore, libabőröztető karlengetések és közönségénekeltetések – ismét tökéletes koncertet adott Budapesten a Depeche Mode. A továbbra is ereje teljében lévő kultbanda buliján csak azt bánhattuk, hogy jövőre nem repetázhatunk harmadszor is a Memento Mori univerzumból.

Nehéz helyzetben van az ember lánya, ha egy olyan kultikus zenekar koncertjét véleményezi, mint a Depeche Mode. Különösen, ha kimaradt nála a szegecses, fekete ruhás, klubestes éra. Ahhoz kétség sem fér, hogy hazánkban vallásos áhítat övezi a több mint négy évtizede aktív brit együttest. Ezt jól mutatta, hogy kedd este az MVM Dome-hoz közelítve már a Volán-állomás tövében rögtönzött standon árulták az utánnyomott DM pólókat. Az ötezres, kínai ruhák után így azért kicsit borsosnak tűnt a hivatalos 15 ezres merch, és akkor még nem beszéltünk a 75 ezres dzsekiről.

Kevés zenekart fogad egy húszezres stadion vastapssal, különösen, ha tavaly már adott koncertet hazánkban. Azonban minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogyha a Depeche Mode minden évben eljönne hozzánk, a magyar közönség akkor is őrjöngő teltházzal fogadná. Tette ezt kedd este is, amikor hard disc-ről felcsendültek a Speak To Me dallamai, majd amikor Dave Gahan és Martin Gore Peter Gordeno-val és Christian Eignerrel karöltve megjelentek a Memento Mori lemez nyitódalára, a My Cosmos Is Mine-ra.

dm24-8

A színpadképet egy hatalmas kivetítő előtt terpeszkedő óriási M betű uralta. Az itt felbukkanó képsorok már önállóan is megállták a helyüket, azonban a fehér zakójában és cipőjében piruettező Gahan egy pillanat alatt elvonta a figyelmet a háttérben futó klipekről. A hatodik X-én túllépő énekes húszéveseket megszégyenítő kondival bírta az estét, sorra hozta a már-már ikonikus mozdulatait. Hol őrült, rongylábú dervisként piruettezett, hol a mikrofonállvánnyal zsonglőrködött, de felbukkantak az emblematikus karmozdulatok, beállások és gegek is, mint például az egy kiválasztott rajongónak énekelt Happy Birthday To You. Frontemberi minőségében valóban megérkezett a csúcsra.

dm24-54

Martin Gore már-már visszafogott fekete, csillámos mellényben tolta végig az estét. Az énekes szusszanása alatt szokás szerint egy kisebb blokkal vette át a központi szerepet. A közönség imádta az akusztikus Home-ot és a romantikusan lassúzós, smárolós Somebody-t – konkrétan nagyobb sikere volt, mint Gahannek. A frontember az új albumos, sötéten áramló Ghosts Againnel tért vissza, és innentől már nem hagytak a közönségnek egy pillanatnyi megnyugvást sem. Érkezett a tragikus hirtelenséggel elhunyt Andy Fletchernek dedikált Behind The Wheel, a sötét Black Celebration, a filmzenéket idéző Stripped és a kötelező Enjoy The Silence.

dm24-25

Fletcher halálával arcon csapta a tagokat a mulandóság, és ezzel mintha elhomályosultak volna a korábbi ellentétek. A ráadást nyitó akusztikus Condemnation után megható volt látni – bármennyire is minden koncerten előadott gesztus – Gahan és Gore összeborulását. Ezt követte a szinti témáival a ’80-as évek óta kísértő Just Can’t Get Enough, ami akkora közönségéneklésbe torkollt, hogy csak vigyorogva lehetett ámulni. A bulit a libabőröztető Never Let Me Down Again karlengetése és a médiatribün közönségét is megtáncoltató Personal Jesus zárta. Hazafelé sétálva pedig egyedül azt bánhattuk, hogy jövőre nem repetázhatunk harmadszor is a Memento Mori univerzumból…

dm24-3

A koncerten elhangzott dalok:

Speak to Me (Instrumental Outro)
1. My Cosmos Is Mine
2. Wagging Tongue
3. Walking in My Shoes
4. It’s No Good
5. Policy of Truth
6. In Your Room (Zephyr Mix)
7. Everything Counts
8. Happy Birthday To You (Mildred J. Hill & Patty Hill cover) (Lotti nevű rajongónak dedikálva)
9. Precious
10. Before We Drown
11. Home (Acoustic)
12. Somebody
13. Ghosts Again
14. I Feel You
15. A Pain That I’m Used To (Jacques Lu Cont Remix)
16. Behind The Wheel (Andrew Fletcher emlékére)
17. Black Celebration
18. Stripped
19. Enjoy The Silence

Ráadás:

20. Condemnation (Acoustic)
21. Just Can’t Get Enough
22. Never Let Me Down Again
23. Personal Jesus

Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Máté Évi