Sokaknak igazi piros betűs ünnep lett február 5-e, amikor 11 év, és a számos városi legenda övezte Sportszigetes koncert után visszatért hazánkba az iowai banda. Nem csoda hát, hogy a nagyérdemű igazi rajongóként, elfogult lelkesedéssel fogadta Corey Taylort és társait az Arénában.
Bevallom, nem igazán volt olyan álmatlan éjszakám, ahol egy Slipknot koncertre epekedve forgolódtam volna, ettől függetlenül örömmel fogadtam a hírt, hogy ismét Magyarországon fog koncertezni a csapat – mégiscsak immáron egy legendáról van szó, a dalaikat is szeretem, és a látvány is garantáltnak tűnt.
Egy számomra eddig ismeretlen banda, a King 810 nyitotta az estét, még igencsak foghíjas közönség előtt. A három srác műsora sajnos teljes felejthetőre sikerült: jöttek, láttak, zúztak egyet, egy elég jellegtelen produkcióval, bár egy kisebb magot így is sikerült megmozgatniuk a fő attrakció előtt.
Fél 10 környékére aztán a helyére került az összes maszk és overall, s birtokába vette a színpadot a Slipknot. Az új album kedvelőit valószínűleg nem érte meglepetésként az indítás, a XIX-re keresztelt introt élőben is a .5: The Gray Chapter nyitó dala, a Sarcastrophe követte, majd visszatértünk a korai évekhez, s a 2001-es My Plague-be csaptak bele a srácok.
A látványos színpadkép és pirotechnika ugyan kényeztette a szemeket az egész buli során, a hangzás azonban hagyott némi kívánnivalót, s időnként szinte értelmezhetetlen zajhalmaz vált csak kivehetővé. Nem véletlen a címben szereplő idézet, mely elcsípett mondat a leginkább jellemzi ezt a koncertet a számomra. Az Arénát majdnem megtöltő rajongósereget azonban jól láthatóan ez mit sem zavarta, de persze 11 év várakozás után ez nem is túl meglepő, ráadásul Shawn Crahan perkás még le is rohant emelvényéről megölelgetni pár szerencsést, igazi életre szóló élményt szerezvén nekik ezzel.
Setlistjében egyébként szépen adagolta a csapat az új szerzeményeket, melyek közt jól megfértek az egész Arénát átmozgató legnagyobb slágerek. Felcsendült a Before I Forget, a Spit It Out, vagy a ráadásblokkban érkező People = Shit is, mely utóbbira még egy igazán nagy össznépi zúzás kerekedett – na nem mintha ebből amúgy hiány lett volna a koncert folyamán. Összességében a rajongók pont egy olyan bulit kaptak, amire már oly régóta vágytak, reméljük, a következőre már nem kell több mint egy évtizedet várni.
Fotók: Máté Évi