A hatvanas évekbeli indonéz népirtást felidéző produkció, egy emigránsokról szóló történet és a kambodzsai vörös khmerek rémuralmára emlékező alkotás kapott jelölést az Európai Filmakadémia (EFA) díjára dokumentumfilmes kategóriában – tették közzé az EFA honlapján hétfőn. Az ölés aktusa című dán-norvég-brit dokumentumfilmet a Titanic filmfesztiválon a magyar nézők is láthatták. Joshua Oppenheimer rendező a ma is hatalmon lévő egykori gyilkosokkal forgatott filmben számol be fél évszázad múltán az indonéz tömegmészárlásokról. A svájci-francia L’escale (Tranzitszállás) Kaveh Bakhtiari rendezésében egy átmeneti szállás életét mutatja be, ahol a hazájukat elhagyó emigránsok húzzák meg magukat.
A francia-kambodzsai L’ image manquante (A hiányzó kép) című dokumentumfilmben Rithy Panh gyurmafigurákkal és archív felvételekkel idézi meg a hetvenes évek második felének Kambodzsáját, ahol a Pol Pot vezette vörös khmer mozgalom diktatúrájának négy éve alatt közel kétmillió embert öltek meg. A három dokumentumfilmet az Európai Filmakadémia öttagú bizottsága jelölte az Európai Filmdíjra. A filmakadémia korábban már nyilvánosságra hozta az elsőfilmes és a rövidfilmes jelöltek listáját is. A főbb kategóriák jelöltjeit november 9-én, Sevillában jelentik be az Európai Filmfesztiválon. A jelöltek közül a filmakadémia közel háromezer tagja szavazással választja ki a győzteseket. Az Európai Filmdíjakat december 7-én Berlinben adják át. Hat kategóriában – operatőr, vágó, látvány, jelmez, zene, hangmérnök – külön zsűri döntött a díjazottakról. A napokban közölték, hogy Ennio Morricone kapja az idei év legjobb filmzenéjéért járó díját. Az életműdíjat Catherine Deneuve francia színésznő veheti át. ( MTI )