2023-ban ismét megrendezésre került hazánk egyik legkedveltebb fesztiválja, a Fehérvári Zenei Napok, vagy ahogy mindenki ismeri, a FEZEN, melyre ezúttal is kilátogattunk.
Ugyan a FEZEN sokak fejében amolyan rockosabb eseményként van elkönyvelve, idén már a fesztivál kezdete előtt azt tapasztaltuk, hogy a központi Harmann Színpad sokkal inkább ráállt a mostanság futó mainstream magyar popzenére, amit sajnos abszolút meg kellett értenem. Mindenki pénzből él, a szervezők is, és mostanság tudomásul kell venni, hogy ezekkel az előadókkal lehet tömegeket bevonzani.
Amit viszont sajnálattal könyveltünk el, hogy idén egy színpaddal kevesebb lett. Igazából nem is ennek a helyszínnek a hiánya volt kellemetlen, hanem hogy ami ezt pótolni volt hivatott, az egy sátor volt, ami mondani se kell, mind hangzásban, mind nyári hőségben a 4 nap alatt tudott okozni némi kellemetlenséget, de a kedvezően kalkulált büfé árak ezt valamelyes szinten kárpótolni tudták.
A szerdai nap amolyan bemelegítésnek volt hivatott számunkra, mondhatni akklimatizációs időszak, nem is tudtunk sokáig maradni. A Nagyszínpadot idén a Carson Coma nyitotta. Nem vagyok nagy rajongója a mostani magyar élvonalas popzenének, de róluk is annyit hallottam már, hogy bele akartam nézni a fellépésükbe.
Az még az első hang felcsendülése előtt átjött, hogy a srácok művészete nem nekem fog szólni. A dalszövegek már egy egészen más generációnak szólnak, pedig nem tartom magamat maradinak, boomernek, szimplán más életszakaszban vagyunk. Számomra ezeknél a produkcióknál sokkal inkább a zenei megvalósítás, a teljesítmény a mérvadó, és erre is élezném inkább ki a komplett beszámolómat.
Ha csak a közönség visszajelzéséből indulok ki, a Carson Coma újvonalas alter zenéje tuti siker volt. Személy szerint hiába nem érint meg a művészetük, az mindenképpen elismerésre ad okot, hogy a fiatalok élő zenét látnak, hallanak.
A következő tervezett koncert a FEZEN Klub Csarnokban volt, ahol a magyar Divided koncertjébe tekintettünk bele, és milyen jól tettük ezt. Hallottam már pletykákat, hogy ez lesz a felállás utolsó koncertje határozatlan ideig, és ez itt be is igazolódott. A Jósa Tamás által vezetett, sci-fi látvánnyal ötvözött metal banda valóban elbúcsúzott a közönségtől, mindezt a helyzethez képest talán a lehető legjobb hangulatban. Az okokról kár is lenne beszélni, talán úgy tudnék legkorrektebbül fogalmazni, hogy a kereslet/kínálat aránya nem egyezett az elképzeléseikkel, hiába a minőségi látvány és muzsika.
Az őket követő I’m Dorothy talán pont a tökéletes példája ennek, hogy az ő koncertjükre zsúfolásig megtelt a csarnok.
Őket a Wall of Sleep, Magma Rise és Lazarvs hármas követte, de én személy szerint kíváncsi voltam a Fehérvár Színpadra (sátorra), ahol is az AWS csapott a húrok közzé. Gondolom a banda tragikus történetét Siklósi Örs énekessel senkinek se kel bemutatni, utóbbi miatt voltam kíváncsi, hogy egy ilyen eset után mit tudnak produkálni egy új frontemberrel. Lássuk be, Örs cipőjébe belebújni nem volt kis feladat, ha csak önmagában az éneklésről is beszélünk, de azt kell írnom, hogy Stefán Tamás és a folytatás jó döntésnek bizonyult, ezt a zenekar közönsége is bizonyítja, iszonyatos szeretettel fogadták a srácokat.
A szerdai napba ennyi fért bele, jövünk hamarosan a csütörtökkel, ahol picit jobban elmerültünk a Nagyszínpad programjában, köztük az első nemzetközi előadó, a Black Eyed Peaes koncertjében.
Szöveg: Hari
Fotók: Máté Évi
