Három év után ismét Budapesten játszik a japán visual kei zenekarok egyik legkeményebb képviselője, a Girugämesh. Az összes közül talán ez a csapat emlékeztet leginkább egy megszokott metal zenekarra, de a japánoknál megszokott módon ők sem félnek szokatlan zenei megoldásokat alkalmazni. A május 28-ai koncerten az új Monster lemez dalai mellett a tízéves zenekar pályafutásának legsikeresebb darabjai is előkerülnek a Club 202-ben.

girugamesh_600

Jó hírekkel indult az idei év a
Girugämesh rajongói számára: a nemzetközi szinten is elismert rockbanda idén visszatér Európába néhány kirobbanó hangulatú koncert erejéig. A turné május közepén indul, és összesen 14 várost érint, köztük Budapestet is.

A zenekar 2003-ban alakult, amikor a két gyermekkori baráthoz – shuU (basszusgitár) és Nii (gitár) – csatlakozott Яyo (dobok) és Satoshi (énekes). Kezdeti dalaik az akkortájt népszerű nu metal jellemvonásait mutatták, kiegészülve más nyugati kemény zenék stílusjegyeivel. Az első európai és amerikai koncerteket 2007-ben adták, és a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően hamarosan már önálló turnén járták be Európát, és több lemezt is kiadtak.

A 2008-as Music a csapat harmadik albumaként jelent meg, és elsőként itt tűntek fel azok a digitális hangzást kölcsönző effektek, melyek azóta is jellemzőek a Girugämesh-re. 2009-ben már Japán mind a 47 prefektúráját végigkoncertezték, egyre látványosabb és vidámabb koncertműsort kialakítva. A 2011-es GO lemez aztán némileg megosztotta a rajongótábort, ugyanis a zene – az élő fellépésekhez hasonlóan – a korábbiaknál jóval könnyedebb irányba mozdult el, már-már a popzenei jelleget felvéve.

A 2013 végén megjelent új lemez, a Monster visszahozza a súlyos elemeket a Girugämesh zenéjébe: saját meghatározásuk szerint a breakbeat és a dubstep mellett elsősorban a progresszív metal és annak a Meshuggah nevével fémjelzett leágazása, a djent megoldásait vonultatja fel. A dalokból ízelítőt hallgathatunk meg a Soundcloudon, a Drain videója pedig itt látható:

 

A budapesti koncerten azonban nem csak az új lemezt, hanem a zenekar 10 éves történetének nagy slágereit is meghallgathatjuk majd, köztük a régebbi, eddig még nem hallott dalokat is. Ennek az apropóját az adja, hogy a Monstert követően a Girugämesh egy válogatás lemezt is kiadott. Címével ellentétben a március végén megjelent Live Best kiadvány nem élő felvételeket tartalmaz, hanem azon dalok stúdióban rögzített változatát, melyet a banda leginkább koncertképesnek, legnépszerűbbnek tart – s ezek mellett olyan tételeket is hallhatunk, melyek a korábbi stúdiólemezek egyikén sem szerepeltek.

A japán csapatoknál megszokott forgatókönyv szerint a legnagyobb rajongóknak ezúttal is lehetősége van VIP csomagot vásárolni a normál koncertjegy mellé. A csomag tulajdonosai egy VIP passzal, egy különleges gitárpengetővel és egy dedikált válogatáslemezzel lesznek gazdagabbak, és a többieknél hamarabb juthatnak majd be május 28-án a koncert helyszínére, ahol találkozhatnak a zenekarral és fotókat is készíthetnek. A csak a normál koncertjegyekkel együtt érvényes VIP csomagok az alábbi oldalon vásárolhatók meg: http://bit.ly/Girugämesh2014-vip

A Concerto Music bemutatja: 2014 Europe Tour Monster
2014. május 28., szerda 18 óra
Budapest, Club 202
Girugämesh koncert
Belépő: 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.