Fél tucat premierrel, négy felnőtt előadással és két mesedarabbal készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, emellett új bérletsorozatot is kínálnak a közönségnek – jelentették be sajtótájékoztatón a nógrádi megyeszékhelyen.
A negyedik évadát kezdő színház művészeti vezetője, Sándor Zoltán elmondta: a felnőtt előadások között három vígjáték – a Kakuk Marci, A szabin nők elrablása és a Komámasszony, hol a stukker – mellett színre viszik a Csáth… című darabot, a Csáth Géza életéről szóló monodrámát.
Az új Operett bérlet keretében a Bál a Savoyban, a Nebántsvirág, az Egyszerűen szerelem és a Régi nyár című darabokat mutatja be az egri Gárdonyi Géza, a kassai Thália Színház, a Budapesti Operettszínház és a Gourmet Színházhajó. A színház összesen 48 előadást mutat be a szeptember 29-én kezdődő új évadban.
Simon Lajos, a színházat működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az első időszak 23 ezer körüli nézőszáma a tavalyi évadban 37 ezer fölöttire nőtt. Három megyei bérletet is indított a színház tavaly, így már rendszeresen fellépnek Bátonyterenyén, Szécsényben és Pásztón. Az előző évadban olyan színészek játszottak Salgótarjánban, mint Koltai Róbert vagy Mikó István, sikerült „hazacsábítani” Gyuriska Jánost, de Pásztor Tibor és Borbíró András is a színház kötelékében dolgozik már – mondta Simon Lajos.
Beszámolt arról is, hogy hat új tag csatlakozik a társulathoz: Erki Gabriella, Kovács Vanda, Marjai Virág, Bánfi Kata, Jakab Csaba és a Katona József Színházból váltó Tóth Zoltán. Új rendezővel is dolgoznak ettől az évadtól, a Jászai Mari-díjas Halasi Imrével. Az igazgató arról is tájékoztatást is adott, hogy a nonprofit kft. és Salgótarján önkormányzata két salgótarjáni fiatallal kötött szerződést, így tanulmányai elvégzése után Mikecs Estillát és Tarnóczi Jakabot várják a Zenthe Ferenc Színházba.
A színház fejlődését mutatja az előadásszámok növekedése és az a térségi szerep, amelyet kezd betölteni – fogalmazott a sajtótájékoztatón Dániel Zoltán, a legfőbb támogató, a salgótarjáni önkormányzat alpolgármestere. Susán Ferenc főrendező közölte: mivel a látogatók úgy is segíthetik a színházat, hogy jelképesen megvásárolnak egy széket, amelyen táblácska jelzi a nevüket, szeretnék, hogy előbb-utóbb mind az 560 széken legyen név. A színháztermi székek csaknem kétharmada már gazdára talált.
(Forrás: MTI)