Október 25-én egy különleges zenekari párost köszönthetünk majd a Barba Negra Music Club színpadán: közös turnén érkezik a hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendő négy finn csellós, vagyis az Apocalyptica, illetve a hollandok jobbnál jobb albumokat szállító, és rendre világkörüli turnékon tündöklő szimfonikus metal csapata, az Epica.

apocalyptica_560

A turné két headlinere évtizedes pályafutása alatt már sokat rakott le az asztalra, így nem is csoda, hogy az elmúlt évek egy kicsit a visszatekintésről is szóltak. Az Apocalyptica 1996-ban egy Metallica klasszikusokat feldolgozó, kizárólag négy csellóval rögzített lemezzel vált ismertté, ahogy az a ma már vitán felül klasszikus album címében is szerepel: Apocalyptica Plays Metallica by Four Cellos. E lemez megjelenésének 20. évfordulóját pár éve egy külön turnéval ünnepelték, amelyből végül egy 40 országot érintő, 170 állomásos utazás kerekedett, és egy koncertalbum is készült.

A zenekar idén januárban, a 2003-as Reflections című lemez után először jelentkezett újra teljesen instrumentális hangzóanyaggal. A Cell-0 korong címe a cselló angol nevét sejteti, de kiejtése alapján a nulladik sejt, azaz cell zero kifejezésre is utal. A finnek persze azért nem szakadtak ki a határon túli heavy metal vérkeringésből, hiszen továbbra is számos énekessel és zenekarral készítenek közös projekteket: nemrég például az Amaranthe és a Sabaton társaságában jártak közös turnén, amely kapcsán több duett és közös videóklip is készült. Tavaly egy saját, lélegzetelállító videóval is jelentkeztek… a Rise itt látható:

Az Epica szintén a kerek évfordulók jegyében töltötte a 2019-es évet: az áttörést meghozó Design Your Universe című lemezük ugyanis éppen 10 éve jelent meg, így egy Gold Edition alcímű, újrakevert verzióban adták ki ismét, kiegészítve egy második, akusztikus dalváltozatokat tartalmazó koronggal is. Emellett a csapat nemrég már arról számolt be, hogy a vadiúj lemez munkálatai is javában zajlanak, így az őszi koncert idejére már friss nótákra is számíthatunk majd. A tavalyi akusztikus dalváltozatok egyikéhez videó is készült; itt hallgathatjuk meg a Martyr of the Free World-öt:

Harmadikként egy 2015-ben alakult finn progresszív metal csapat, a Wheel csatlakozik a turnéhoz, akiknek Moving Backwards című debütáló lemezükről itt nézhetjük meg a Vultures klipjét:

A három zenekar budapesti koncertjére early bird jegyek már kaphatók, a normál jegyértékesítés február 21-én, 10 órakor indul.

A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
2020. október 25., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Epica, Apocalyptica, Wheel koncertek
Belépő: early bird jegyek csak Rock1-en: 9.900 Ft. Normál elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 12.900 Ft. VIP galéria jegyek 16.900 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

https://concerto.hu/
https://www.apocalyptica.com/
http://www.epica.nl/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/191970515242439/