Lakossági pogózás a Bring Me The Horizonnal

Elektronikus ütemekkel tarkított hörgős metal, démoni díszletek, mindenfelé cikázó lángcsóvák és érzelmes üvöltések – elementáris erejű zúzásra invitálta a Budapest Park közönségét a Bring Me The Horizon. A brit banda közel telt házas bulija után keveseknek maradt hangja, ellenben egy laza izomlázat sokan bezsebelhettek.

A terepet hétfő kora este még egész brutális napsütésben az a Los Angeles-i Health melegítette be, akiket valószínűleg kevésbé fenyeget majd a – szó szerint vett – leégés veszélye október 26-án, amikor is önálló koncerttel tér vissza hazánkba, az A38 Hajóra az industrial-rock zenekar.

Hosszú utat járt be a Bring Me The Horizon, amíg egy kezdő metalcore bandából napjaink egyik legismertebb hörgős, elektronikus vadhajtásokkal tarkított rockzenekarává vált, aki az arénakoncertek mellett olyan fesztiválokon főfellépő, mint például az osztrák Nova Rock. A nagy felhajtásnak örvendő banda közel teltházas bulira gyűjtötte össze a Budapest Parkba a szíve mélyén kicsit emo hazai közönséget.

A turné a májusban megjelent POST HUMAN: NeX GEn című album köré épül. Egy Project Eve videó köszöntötte a tömeget, amely pogózásra és az illegális szerek mihamarabbi elfogyasztására ösztönözte az embereket. Ezt követően robbant a dArkSide-dal a gótikus katedrális díszletei közé a banda, a tömeg pedig egyként üvöltötte a sorokat Oli Sykes énekessel és John Jones gitárossal. Körülöttük tűz- és füstcsóvák cikáztak, az ablakok mögött pedig egyre gyülekeztek a virtuális, vörösen izzó fellegek. A széttetovált frontember gombafrizurájához egy kényszerzubbonyszerű fehér hacukát, valamint fekete SS-tisztekre hajazó karszalagot öltött. Jones démoni, ördögszarvas csontvázszerű mikrofonállvány mögött zúzott.

A MANTRA és a Teardrops közönségéneklését követően az AmEN alatt beizzították a pirotechnikai kelléktárat: az egész színpad lángba borult, majd lehullott a katedrálisos lepel, hogy helyét egy szétmarcangolt, zombi angyal vegye át. Ezt rövid hatásszünet követte, ami valljuk be, szükséges is volt egy ekkora audiovizuális kataklizma után. A katedrális romjait hó lepte el és a vihar előtti csendben angyali hangok töltötték be a teret, majd érkezett a Shadow Moses brutalitása.

Sok zenekar nem tudja megugrani a közös számok egyéni előadását, azonban az Obey alatt Oli úgy tartotta a teret, hogy kevesen hiányolták a pár hete szintén itt pörgő Yungbludot. A Babymetallal közös Kingslayer alatt pedig a kivetítőn oroszlánfejű alakok idézték meg az előadó jellegzetes táncstílusát. Itt már Martin Garrix-i zöld fénynyalábok jelentek meg a tánctéren, elektronikus zenei ütemek is egyre jobban beszűrődtek a zúzásba.

A 2015-ös That’s The Spirit album befutó dala, a Drown alatt Sykes levetette magát a zenekari árokba, ahol szinte tényleg megfojtották a rajongók ölelésükkel és telefonjaikkal. Az ikonikus Can You Feel My Heart énekeltetését követően a zárás előtt egy videót indítottak a kivetítőn, ami a banda klipjein, koncertfelvételeken és más színfalak mögötti anyagokon keresztül futott végig a zenekar karrierjén. A ráadásban a rajongók elfogadták, hogy kudarcra vannak ítélve a Doomed alatt, majd a frontember felbujtására mindenki megmutathatta, milyen rosszul táncol. A záró Throne-ba a technikusok beleadtak apait-anyait: lángcsóvák és csillagszórók ölelésében zúzta le végleg a színpadot a zenekar, hazafelé pedig mindenki elgondolkodhatott azon, mikor volt utoljára ekkora pogó a Budapest Park színpada előtt.

Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Máté Évi