Hat évvel a felejthető VOLT Fesztiválos fellépése után, a tavaly megjelent Under The Midnight Sun című lemezének bemutatására érkezett a The Cult hazánkba. A nyolcvanas és kilencvenes évek kultikus rockzenekara meglepően jól szólt a Budapest Park színpadán, a tagok is láthatóan élvezték a bulit: Ian Astbury csörgődobot hajigált, míg Billy Duffy hozta a karcos, beállós gitárszólókat.
A nyolcvanas évek elején Southern Death Cult néven alakult meg a brit The Cult. Az akkor még többnyire sötét, gótikus, posztpunkban nyomuló zenekar számos tagcserét megélt, Ian Astbury énekes és Billy Duffy gitáros kettőse jelentette és jelenti a mai napig az állandóságot. A Budapest Parkos koncerten Charlie Jones basszusgitáros, John Tempesta dobos és Mike Mangan billentyűs kísérte az alaptagokat.
A koncert ugyan késve kezdődött, azonban ez láthatóan nem zavarta az egybegyűlt, többnyire középkorú rock rajongó közönséget. Az egy négyzetméterre jutó zenekaros pólók száma egész este igen magas volt: akadt Slayer, Van Halen, Sepultura, Pearl Jam, Led Zeppelin, de még Nightwish is a küzdőtéren.
Astbury indián kultúra iránti rajongását mutatta, hogy a fellépés előtt füstölővel tisztították meg a roadok a színpadot. Ezt követően, egy igazi mohikánként, fonott copfokkal, malával a nyakában és talpig feketében robbant be a frontember. Az énekes hangja kifejezetten jól szólt az este során, és a VOLT-os fellépéshez képest most láthatóan ő maga is élvezte a bulit: ugrált, levegőbe bokszolt és a csörgődobját hajigálta. Mellette Billy Duffy pózolt mellényében, stadionokba illő rocklegendaként.
A koncert gerincét az új és az Electric című lemez dalai adták, ennek ellenére felcsendült a korai Spiritwalker és a kultikus She Sells Sanctuary is. Egyedül talán a Fire Woman hiányozhatott a keményvonalas rajongóknak. Astbury a végére annyira belejött a buliba, hogy a monitorládának is kiosztott egyet, a Peace Dog alatt pedig egy „Fucking Zelenszkij”-t is megeresztett a tömegnek. A végső mikrofonpörgetést és oléolézást követően az énekes bemutatta a zenekar tagjait, csörgődobját odaadta egy szerencsés rajongónak, majd fekete napszemüvege nélkül is megtekintette még egyszer a rockszeánszra egybegyűlteket, mielőtt búcsút intett volna nekik.
A terepet egy egészen különleges produkció melegítette be a Cult előtt: az olasz Lili Refrain vette be a színpadot egyszemélyes műsorával. A multiinstrumentalista hölgy tehetségét nem igazán lehet megkérdőjelezni, az azonban valamelyest jogosan merül fel, hogy passzolt-e ehhez az eseményhez, amire a közönséget elnézve sem lehetett egyértelmű választ adni: volt, aki teljes átéléssel élvezte a performance-ot, mások inkább a pulthoz menekültek, vagy meghökkenve bámulták a nem mindennapi, loopokra épülő előadást.
A spirituális, atmoszférikus, a kütyükün és vokálon kívül gitárral és némi sámándobolással fűszerezett programjával, valamint fekete gótikus ruhájával és arcfestésével is egy igazi jelenség volt a művésznő, akinek műsora kissé lassan indult be, mégis így adta meg igazán az ívét annak a szűk félórának, ami ez alkalommal neki jutott. Ismervén pedig Astbury már említett őshonos kultúra iránti vonzódását, egyből nem is olyan meglepő, hogy nem egy középszerű rockbanda, hanem egy igazi kuriózum fogadta a Parkba érkező, végül bő félházas tömeget.
Szöveg: Hajdú Eszter, Kult FM
Képek: Máté Évi
