Molnár Tamás dalszerző, dalszövegíró, énekes, gitáros, az Anti Fitness Club frontembere első szerzői estje során egy, a megszokottnál intimebb hangulatban adja elő kedvenc szerzeményeit, melyek itt hallhatóak először zongorára hangszerelve. Az újszerű megközelítés garantáltan kuriózum értékű.

molnartamas_est_600

A koncertre május 17-én, szombaton a budapesti Muzikum Klub & Bisztróban kerül sor, az alábbi kis kérdezz-felelekből pedig kiderül, hogyan készül Tomi a fellépésre:

Mióta írsz dalszövegeket?

10 éve kezdtem el írni, bár az első néhány évben finoman szólva is csak barátkoztam a szövegírással. A legtöbb fortélyra magamtól kellett rájöjjek, mentorom a tapasztalat volt.

 

Mióta írsz másoknak is?

6 éve kezdtem el hazai popelőadóknak is írni. Azóta majd 200 dalszöveget jegyzek, melyek közt Tóth Gabi, Takács Nikolas, Nika, Muri Enikő, Varga Viktor, Vastag Tamás, Pál Dénes és Dobrády Ákos slágerei is szerepelnek.

 

Hogy jön az ihlet?

Általában az éjszaka csendes magányába burkolózva írok. Leginkább a dolgozószobámban tudok hatékony lenni, mert az mentes minden hatástól. Ilyenkor igyekszem teljesen kizárni a külvilágot, hogy csak az érzéseimre és az adott műre koncentrálhassak. A jó dalszöveghez nem idő, hanem pillanat kell, viszont ezek a pillanatok nem adják ám egykönnyen magukat. Sokszor dacos makacskodók, és csak a legritkább esetben könnyűvérűek:)

 

Hogy jött a szerzői est ötlete?

Új kihívást kerestem, melyben önmagam lehetek. Most először lépek színpadra a zenekaromtól függetlenül, mégis zömmel AFC dalokkal, ráadásul zongora kísérettel.

 

Milyen különlegességekre számíthatunk?

Kizárólag különlegességekre számíthatnak a koncertre látogatók, hiszen még sosem szólaltak meg ezek a dalok zongorára hangszerelve. Mivel ez életem első szerzői estje, nekem is legalább annyira újszerű lesz az előadás, mint a nagyérdeműnek. Izgatottan várom, mi sül ki belőle.

 

2014. május 17. / szombat / 21:00

Muzikum Klub & Bisztró @ 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

Jegyek korlátozott számban!!!

Elővételben: 1500Ft / A helyszínen, a koncert napján: 2000 Ft