Augusztus 10-17. között ismert hazai művészeti iskolák, művészeti csoportosulások, galériák, elismert magyar művészek mellett francia és olasz alkotók ösztönözik az ArtZone-ba érkezőket egyedi gondolkodásra, újrahasznosításra és alkotásra.

sziget_art_560

Az alkotás örömét minden nap átélhetik a látogatók a Szigeten felállított tizennyolc sátor színes programjain, melyek közös vonása, hogy a gyermekkorban természetes önkifejezést és kreativitást csalogatják elő a résztvevőkből.

Testi frissesség nélkül nincs kreativitás, tartja a mondás, ezért minden reggelt jógával kezdhetnek a szigetlakók azAtma Centertanárai vezetésével, ezután következik az aktuális napi és állandó programok színes kavalkádja. Például a résztvevők kedvenc zenekaraik, előadóik nevét festhetik magukra vagy pólójukra a Kisképző jóvoltából, így az esti koncertre egyedien fel tudnak készülni. Ha valaki nem biztos abban, hogy a megfelelő outfitet választotta, látogasson el a Palomához, ahol öltözködési tanácsadással is segítenek, sőt, a Paloma által meghívott designerek segítségével és az ArtZone több sátrában is alakíthat a megjelenésén:készíthet virágkoszorút, díszíthet kalotaszegi hímzéssel, vagy varrhat pótzsebet, hogy biztos semmit se hagyjon el a fesztiválon. Az ékszerkészítésbe is belekóstolhat mindenki: papírból origami technikával, fából, nemezből, bőrből és műanyagból, vagy akár a Szigeten gyűjtött hulladékból is, mint például buszjegy, újság- vagy csoki papír; de lehet készíteni pénztárcát is tejesdobozból és táskát molinókból a re-cycling jegyében a Medence Csoporttal. Annak érdekében, hogy megóvják új szerzeményeiket és magukat a szeszélyes időjárástól, a látogatók készíthetnek képregény kabátot kedvenc szereplőikkel és a Corvin Rajziskolával. A zenélés szerelmeseinek, ajánlják az ArtZone szervezői a Medence Csoportprogramját, ahol hétköznapi tárgyakból készülnek a hangszerek, majd esténként meg is szólalnak és random jamboriba hívják a jelenlévőket.

A képzőművészetek felé fordulva invitálnak mindenkit a szervezők egy kis festegetésre, amikor is nem mindennapi anyagokra készülnek el a művek. Festhetnek szúnyoghálóra vagy pukkasztós fóliára a Magyar Mozgó Képtársátornál az ArtZone helyszínre látogatók, vagy inspirációt meríthetnek azAgóra művészeiből, akik különféle anyaghasználat és kifejezésmód által hozzák létre festményeiket.

A Sziget sokszínűsége az ArtZone-ra is kiterjed, így az önkifejezés nem merülhet ki a fesztiválékszerek és festmények készítésében. Az érdeklődők szabadjára engedhetik fantáziájukat és profi szobrászok segítségével faraghatnak unikornist vagy bármilyen mesebeli figurát az Unicorn Factory-val, festhetnek raklapokat, melyeket később használni is fognak az ArtZone-ban, vagy készíthetnek saját gördeszkát a Deák 17 Galéria képviselőivel.

Az Art&Me Galériaidőkapszula workshopján közösen készíthetnek interaktív installációt a résztvevők az “ökológia lábnyom” téma bűvkörében. Holy Olga arany sátrában az imák és nyulak mellett együtt kereshetik meg a leginkább és legkevésbé kedvelt témákat a fesztiválozók körében, hogy a hét végére egy közös vízió alakuljon ki belőlük, az Art Tag szerepjátékban pedig a művészeti piac kalandos útján lépkedhetnek végig, miközben kortárs alkotóként próbálják eladni portékáikat. A vizuális élmények érdekében a MOME-nál mozgással irányíthatóak a fények, melyek így egy izgalmas, fénnyel festett képet alkotnak, míg a Visartnál digitálisan valósíthatják meg önmagukat az érdeklődők, melynek határt csak a képzelet és a digitális hátterek változatossága szabhat.

Ha valaki inkább a passzív szórakozást keresné, látogasson el a Kapusátorkiállítására, melyet Német Szilvia, az Art Quarter Budapest művészeti rezidenciaközpont kurátora válogatott össze; megnézheti a Gregersen Art Point workshoppal egybekötött kortárs geometrikus absztrakt kiállítását, ahol, ha inspirálódott játszhat is. Mindezek mellett meghallgathatja a naponta más témával foglalkozó előadásokat a már említett Magyar Mozgó Képtársátrában, ahol szó lesz budapesti köztér felújításról az építészet szemszögéből, beszélnek a filozófiáról és lesz vers felolvasás is, trombita kísérettel. AcARTc Kulturális Egyesület segítségével pedig képzőművészeti biciklitúrát tehetnek a látogatók a balkán országokban, csupán 6 perc alatt.

M. Chat, a franciák legismertebb street art művésze egyenesen Párizsból érkezik, hogy védjegyét, a hatalmas mosolygó sárga macskát, performansz kíséretében a fesztivál több pontján is megfesse és az ArtZone-ban kialakított bázisán, saját jellemző stílusában rajzolni tanítsa az érdeklődőket. Olaszországból az Officina Nomade-otköszönthetjük, akik az antik világ “igaz szólás” filozófiai kérdés körhöz kapcsolódóan a rövidítésekkel megfogalmazott e-mailek és chat beszélgetések kapcsán arra kérik a közönséget, hogy különböző grafikai technikákkal készült levelező lapokat készítsenek és egyben vizsgálják, hogy mennyire sikerült az igazságot kifejezniük. A képeslapokat lefotózzák és egy kifejezetten ehhez a projekthez létrehozott platformon keresztül elküldik a megadott címre emailben.

Az ArtZone szervezője, Pálosi Boglárka elmondta, hogy az ArtZone több pályázat eredményeinek is bemutató helye, így a Visartal közösen indított arculattervezési pályázat nyertesének, Nagy Eszternek köszönhető az új ArtZone logó. Illetve az Art of Freedom nyílt művészeti pályázat több mint egy tucat nyertes installációjával is találkozhat a tartalmas napközbeni kikapcsolódásra vágyó Sziget lakó, ha az ArtZone-ba látogat.

A részletes program a sziget.hu-n és a facebook.com/SzigetFestivalArtZone-on olvasható.