Oroszország lesz a díszvendége a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyet március 26. és április 7. között rendeznek meg 11 ország társulatainak részvételével a Nemzeti Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a színházi találkozó a Nemzeti hagyományteremtő kezdeményezése, amely az ismerkedést, a találkozást, a szakmai tapasztalatok cseréjét tűzi ki célul. Halász János kultúráért felelős államtitkár a kormány augusztusi határozatát idézte fel, amelyben 1 milliárd 650 millió forintot biztosít a 2014. évi BTF megrendezéséhez, ebből 200 millió forintot szán a Nemzeti Színház nemzetközi fesztiváljára. ( MTI )

budapesti_tavaszi_fesztival_2014