Két olyan megszállott, energikus, őrült zenésszel beszélgettem, akik az életben sem kevésbé ragadtatják el magukat, mint a színpadon. Sian Evans énekesnőből csak úgy dőlt a szó a budapesti koncert után, időnként pedig az élő formáció dobosa, Mitch Glover is bele-bele szólt a témába.
Kezdetben máris megtudhattuk, hogy mi Sian két legnagyobb félelme a színpadon – melyek közül az egyiket az extravagáns dobosnak aznap először, Budapesten sikerült is átélnie. „Háromszor pisiltem be koncert közben!” – köszöntötte stábunkat vihogva Mitch. Finom érdeklődésünkre, mi szerint gyakran előfordul-e az ilyesmi nála, kiderült, hogy bizony 15 év után most debütált a zenész „inkontinencia-fronton”, s máris megtudhattuk azt is, hogy Sian a színpadtól való leesés mellett már csak attól fél a leginkább, hogy hasonló helyzetbe kerül egyszer, mint zenésztársa…
Sian: – Két dolog van, amitől rettegek a színpadon. Az egyik, hogy leesek róla, a másik pedig, hogy elvesztem az uralmat a testi funkcióim fölött. A sok utazás, a nehéz ételek… A neten annyi ciki képet látni előadókról! Például amikor ott a csajok lábai között a nedves folt, mert nem bírták tovább tartani. Amúgy rólam is szörnyű fotók készülnek általában, sokszor úgy nézek ki, mintha tiszta elmebeteg lennék. Ilyenkor mindig mások hasonló fotóival nyugtatom magam. (nevet) Egyébként a Kosheen bulik amúgy sem arról szólnak, hogy nézegesd a képeket, vagy a videókat a YouTube-on. Ott kell lenned élőben! Csak úgy élheted bele magad igazán, úgy jön át az érzés!
Mitch: – No meg a bevizelés érzése!
Sian: – Előfordul az ilyesmi!
Mitch: – És még elő is fog, az tuti!
Sian: – Élvezted?
Mitch: – Naná!
– Az életben is elég őrültnek tűntök. Hogyan tudjátok ezt még fokozni a színpadon?
Sian: – Egy utazásban veszünk részt, ahogy haladunk a műsorral, melyben minden egyes dal egy külön történet, a létezésem, tapasztalataim, az emberekről tett felfedezéseim különböző aspektusokból. Minden dalt, szöveget, dallamot én írtam, és mindegyikben más és más emberré válok. Kicsit talán skizofrén vagyok! (-nevet) „De tényleg, amikor lejövök a színpadról, elgondolkodom, hogy hány különböző személyiségem is van a dalokon keresztül. Persze ettől még ha hazaérek, nem úgy lépek be az ajtón, dalolva, mintha színpadon lennék, otthon engem is ugyanúgy az vár, hogy eldugult a lefolyó, vagy beteg a kutya. Úgy érzem, hogy pont azért tudok megtestesíteni egyszerre ennyi mindent, mivel a lábaim mélyen a földbe vannak gyökerezve. Két lábbal állok a földön. Minden, amit teszek, az csak élmény, kaland, tapasztalat. De valahol mindannyian ezt tesszük nap mint nap: feszegetjük a határainkat. „Ki is vagyok én? Mit teszek? Kit szeretek? Ki szeret engem?” Amíg két lábbal a földön állsz, megteheted mindezt.
– Érdekes, hogy ezt említed, ugyanis a Kosheen gyorsan befutott – az első lemez dalai a mai napig a legnagyobb slágereitek között vannak. Könnyű volt mégis a földön maradni? Nem gyakorolt ez rátok nagy nyomást?
Sian: – Mindenki ezt kérdezi, de nem! Ez csak egy olyan skatulya, amibe a média és a lemezcégek próbálnak belehúzni. A zenészek kreatív emberek, beleőrülnének, ha mindig ugyanazt csinálnák. Mi is mindig valami más felé akarunk kanyarodni – ezért is vesztettük el a lemezszerződésünket. Ők azt várták tőlünk, amit ők akartak, mi pedig olyan zenét csináltunk, amilyet mi akartunk. A függetlenség szabadságot adott, a szabadságtól pedig egyre jobb és jobb leszel Nem kell azon agyalnod, hogy ki fogja szeretni, amit csinálsz, és ki nem, vagy hogy a rádió vajon játssza-e majd a dalodat. Kapják be! Elvesztél, ha nem tudod leállítani a fölötted levő kontrollt.
– Előző lemezetek témája és címe – Independence – is már egyértelművé tette, de akkor ahogy látom, azóta sem bántátok meg ezt a döntést…
Sian: – Naná, hogy nem! Ráadásul én például rengeteg különböző projektben működöm közre, amit imádok!
– Tavaly például egy magyar bandával, a Brains-szel is készítettél egy közös dalt. Ez hogy jött össze?
Sian: A backstage-ben szerettünk egymásba, egy fesztiválon. Nagyon bejött, amit csinálnak, imádom! Nem is értem, hogy miért nincs már nemzetközi hírük, miért nem játszanak világszerte a fesztiválokon. Annyira szomorú ez! Sőt, nem is szomorú, hanem inkább idegesítő, egyenesen frusztrál. Úgyhogy reméltem, hogy tudok nekik valamennyit segíteni a közös dallal, legalább pár brit rádiós játszást. Most például van egy közös számom egy bizonyos Dr. Meakerrel, ami nagyon jól megy. Egy gyönyörű dal, az a címe, hogy Right Back. Szerettem volna a Brainst is eljuttatni a brit rádiókba – de sajnos az egy nagyon zárt rendszer!
– Gondolom gyakran keresnek fel hasonló kérésekkel.
Sian: Igen, folyton! Én pedig folyton bele is ugrok! Aztán a nagy része végül nem működik. Van olyan dal, amit imádok, de mégis úgy alakul, hogy nem lesz belőle semmi. Imádok másokkal együtt dolgozni. Amikor ott az a rengeteg ember, hangszer, tudás, amit bedobunk a közösbe, majd kihozunk belőle valami újat együtt! Olyan, mint a szex, amikor valakivel összebújsz, egybeforrsz, és megosztod az energiát. Gyönyörű.
– Wales-i vagy. Hogyan kerültél Bristolba?
Sian: – A fiam apja ott él, én pedig egy idő után úgy gondoltam, hogy ha a környékre költözöm, akkor együtt tudjuk nevelni a gyereket. Na ez az, ami nem működött! Nem igazán vállalt felelősséget, egy igazi vesztes! Szóval amikor Bristolba költöztem, elkezdtem emberek előtt is énekelni, ők pedig felfedezték, hogy jó hangom van. Dolgoztam együtt jó pár zenésszel, és így jött a Kosheen is.
– Hogy érzed, a hangod azóta sokat változott?
Sian: – Valamennyit persze, szerintem lehet hallani. Próbálok odafigyelni rá. Nem szeretném reklámozni a dohányzást, de cigizek, igaz kevesebbet, mint régen. Mással azonban igyekszem nem ártani a testemnek. A hangod a lelked. Ahogy öregszel, úgy változik veled. Imádtam az enyémet akkor is, amikor fiatal voltam, a hangom pedig magas és tiszta volt, ahogy most is, hogy már sokkal tapasztaltabb, viseltebb. Az anyaság is hallatszik például rajta.
– Így változnak a dalszövegeid is? Előbb születik meg a dallam, utána a szöveg, vagy van, hogy fordítva?
Sian: – Először az ütemek jönnek, aztán a dallam általában, de ezerféleképp születhet egy dal. Többnyire azonban vagy leülök egy szál gitárral vagy a zongora mögé, és játszogatok, amiből kijön egy dal, vagy dallam, és most, hogy már van egy ilyen zseniális okostelefonom, fel is tudom venni! Mennyivel jobb ez manapság! Régen még kénytelen voltam visszaemlékezni, ma pedig mindent fel lehet már egyből venni! Van, hogy a dallam inspirálja a ritmust, néha pedig pont fordítva. Igazi varázslat!
– Úgy láttam, nincs túl sok koncertetek mostanában, bár a honlapotok nem igazán frissül…
Mitch: – Azért volt jó pár buli, jártunk Oroszországban, Ausztriában, Svájcban, Angliában, és még sokfelé. Aztán tartottunk egy kis szünetet…
Sian: – Na ezt fontos tisztázni! Teljes káosz, ami emögött van! Senki sem frissíti se a honlapot, se a Facebook oldalt, de ehhez nekünk már semmi közünk. Hogy őszinte legyek, nem is nagyon bánom! Én nem vagyok egy nagy technikai megfejtő, nem is tudom, hogyan kellene csinálni. Nem is twittelek, a Facebookkal is alig foglalkozom, csak pár ezer barátom van ott. Nem izgat különösebben a dolog. Lehet, hogy magyarázkodás, de ha valamit meg akarsz találni, azt meg fogod anélkül is, hogy vezetnének, mint a birkákat.
Máté Évi