A balatonszemesi rockfesztivál ismét megrendezésre kerül, a tavalyi főtámogató kiesése miatt azonban a szervezők úgy döntöttek, új néven indítják ebben az évben az eseményt. Közleményük ezzel kapcsolatban alább olvasható.
„A rendezvényt tavaly főtámogatóként segítő Pécsi Sörfőzde ZRt. 2013 decemberében – az idei fesztivál előkészítésének elkezdése után két hónappal – úgy döntött, hogy az idei fesztivált nem támogatja. A döntést tudomásul vettük, és ezután is dolgoztunk és dolgozunk teljes erővel azon, hogy az ország legfiatalabb rock- és metalfesztiválja a tavalyinál még színvonalasabban, erősebb programmal valósuljon meg, megőrizve azokat a pozitívumait, amelyekre a tavalyi év során támaszkodhattunk. A rendezvény sikeréért szívvel-lélekkel dolgozó összes szervező egyetértett abban, hogy a szponzori visszalépés ellenére a fesztivált az idei évben is meg kell csinálnunk.
Bár a Pécsi Sörfőzde ZRt. semmilyen formában nem kívánta támogatni a rendezvény továbbélését, ennek ellenére a névhasználat kérdésében nem sikerült egyezségre jutni. Így fájó szívvel azt a döntést hoztuk, hogy a felesleges vitákat és sárdobálást elkerülve inkább a névváltoztatás mellett döntünk. Hisszük, hogy az országban van annyi zenerajongó, akik igazolják azt, hogy egy ilyen minőségű rendezvény elfér a széles palettán, és minden egyes fesztivál többet érdemel annál, hogy a háttérben a rendezvény ellen hangolja bárki akár a rajongókat, akár a zenekarokat, akár a szaksajtót, mert ez elsősorban a közönség arcul csapása. Véleményünk, hogy egyetlen fesztivál vagy vállalkozás sem attól lesz sikeres és maradandó, hogy különféle eszközökkel megpróbálja nehéz helyzetbe sodorni a vetélytársait, hanem attól, hogy tiszta versenyben megméreti a programját, helyszínét, szolgáltatásait a legfőbb és egyetlen zsűri, a látogatók előtt.
Mi minden erőnkkel azért dolgozunk, hogy ezt a megméretést idén is méltóképpen felkészülve, sikerrel vegyük. „
http://rockpart.hu/
https://www.facebook.com/pages/RockPart/235830693274687?fref=ts