Új filmet forgat a DreamWorks filmstúdió Hirokazu Koreeda japán filmrendező Like Father, Like Son (Apja fia) című drámájából, amelyen Steven Spielbergnek, a stúdió társalapítójának a cannes-i filmfesztivál zsűrielnökeként akadt meg a szeme.A japán családi dráma, amely két csecsemőként elcserélt gyerekről és a sokkoló hírről hat évvel később értesülő szülőkről, ezt követő döntéseikről szól, a zsűri díját nyerte el az idei cannes-i filmmustrán – emlékeztetett hétfőn a The Hollywood Reporter.

Már a fesztivál után felmerült, hogy a DreamWorks újabb filmet készítene, a megállapodásra azonban csak most, a hétvégén került sor a japán jogtulajdonosokkal, köztük a Fuji TV-vel.
„Amikor Cannes-ban megnéztem a filmet, nagy hatással volt rám az, hogy milyen ereje van ennek az emberi történetnek a filmvásznon. A DreamWorks-csapattal elhatároztuk, újra leforgatjuk, hogy világszerte bemutathassuk a közönségünknek. Köszönet Hirokazu Koreedának és a Fuji Tv-nek, hogy megkaptuk tőlük ezt a kivételes lehetőséget” – fogalmazott Spielberg közleményében.
Koreeda megtiszteltetésnek nevezte, hogy a DreamWorks készíti el filmje amerikai változatát. Hozzátette: örömmel várja a közös munkát Spielberggel, akinek nagy csodálója.
http://www.hollywoodreporter.com/news/dreamworks-remake-japanese-cannes-jury-638910