Tavaly jelent meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody új lemeze, Zero Gravity (Rebirth and Evolution) címmel a Nuclear Blast gondozásában. A csapat áprilisban Budapesten is bemutatja az albumot a Barba Negra Music Clubban, ahol természetesen az újak mellett a klasszikus Rhapsody dalok is elhangzanak majd, illetve vendégként fellép a Cellar Darling és a Canterra.

TLRhapsody2019_560
„Izgatottak vagyunk, hogy újra úton lehetünk és Európában játszhatunk Fabióval és a banda többi tagjával. Alig várom, hogy bemutassuk a legutóbbi lemezünk számait, pár Rhapsody klasszikussal együtt” – mondta el nemrég Luca Turilli gitáros-billentyűs.

Ha a szimfonikus metalról beszélünk, Turilli és Lione neve kikerülhetetlen: eddig bárhol és bármikor is dolgoztak együtt, az eredmény mindig rendkívüli volt, amit a metal és rockzene szerelmesei az egész világon imádtak. Most 8 év után a duó újra együtt alkot, és nem csak a régi szép idők kedvéért, hanem hogy egy új fejezetet nyissanak a közös karrierjükben. A zenéjük a régi gyökerekből táplálkozik, ami kapott egy modern köntöst: az olasz szimfonikus metal soha nem szólt még ennyire frissen, ennyire eredetin, drámaian és könnyeden, ahogy a Zero Gravity (Rebirth and Evolution) esetében. Ez az album a bizonyítéka, hogy a két zenész nem csak brutálisan tehetséges, de képes újra és újra feltalálni önmagát, kitolni a határait és feléleszteni egy olyan műfajt, ami már régóta stagnált. A lemez címadó dalához készült videót itt nézhetjük meg.

Az albumot könnyedén tekinthetjük mérföldkőnek a Rhapsody történetében, hiszen minden megvan benne: technikás gitárok, drámai megoldások, erőteljes kórusok, emlékezetes dallamok és mély, sokatmondó dalszövegek, miközben kétségkívül egy 2019-es, mai lemezről beszélünk. A Rebirth and Evolution (Újjászületés és evolúció) sokkal többet jelent, mint egy szimpla alcím: „Ez jelent számunkra mindent. Ez a zenekarunk mantrája, a DNS-ünk” – mondta Turilli.

Fontos hozzáfűzni, hogy Turilli és Lione rengeteget változtak az évek során, már nem ugyanazok az emberek, akik annak idején voltak. „Ezért akartunk egy új kezdetet, egy új fejezetet. A védjegyünkkel, persze, de egy sokkal szélesebb vízióval.” Kettejük barátsága erősebb mint valaha, ami „bámulatosan furcsa, mert én és Luca nem láttuk egymást hét évig” – mesélte Fabio. Abban mindketten egyetértettek, hogy csak akkor van értelme újrakezdeni a közös munkát, ha valami újat tudnak letenni az asztalra. És így is lett: az album igazi élményt nyújt a hallgatóinak; olyan, mint egy progresszív rockopera egy kis szimfonikus metallal fűszerezve, amit csak ők ketten képesek megteremteni. A Phoenix Rising című dalhoz készült szöveges videót itt nézhetjük meg.

Persze a névadó páros mellett a három másik zenész is oszlopos tagnak számít: Alex Holzwarth dobos, Patrice Guers basszusgitáros és a francia Dominique Leurquin gitáros neve már jól ismert Turilli korábbi projektjeiből is. A friss lemezen olyan előadók is vendégeskednek, mint Elize Ryd (Amaranthe), Mark Basile (DGM), Sascha Paeth (Avantasia) és Arne Wiegand (Santiano).

Az áprilisi bulira két vendéget is magukkal hoznak az olaszok: a Cellar Darlingot és a Canterrát. Előbbi egy svájci progresszív folk rock banda, ami 2016-ban alakult Anna Murphy énekessel, Merlin Sutter dobossal és Ivo Henzi gitárossal, ők mindhárman a svájci Eluveitie zenekarban játszottak több mint egy évtizedig. Még nem álltak rá készen, hogy abbahagyják a közös zenélést, ezért egy másik vonalon folytatták tovább. Zenéjük egy egyedi és friss kombinációja a grandiózus riffeknek, erőteljes dobtémáknak és egyedi hangnak, ami a tekerőlanttal kiegészülve egy igazán izgalmas zenei élményt nyújt. A Spell című lemezükön lévő dal, a Death videója itt érhető el.

Az est másik vendége egy német gothic metal csapat, a Canterra, akik 2009-ben alakultak, akkor még Avatar néven. Debütáló albumukat, a First Escape-et 2016-ban adták ki.

A CONCERTO Music bemutatja: Rebirth and Evolution Tour
2020. április 15., szerda 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Turilli / Lione Rhapsody, Cellar Darling, Canterra koncertek
Belépő: normál elővételben 6900 Ft, a koncert napján 7900. Galériajegy: 8900 Ft
Jegyek kaphatók a www.rock1.hu és www.tixa.hu oldalakon, a Ticketportal hálózatában, továbbá a BarbaNegra Track jegypénztárban és a CD Pince, Headbanger üzletekben. Galéria jegyek csak a www.rock1.hu oldalon kaphatók.