Amikor megtudtam, hogy a Nitzer Ebb idei speciális turnéjának záróakkordja a katalán fővárosban, Barcelonában lesz, rögtön tudtam, hogy ott a helyem. Spanyolország mindig is előkelő helyen kezelte az elektronikus zenéket, és a szcéna nagyjait. Gondoljunk csak a szintipop királyainak, a Depeche Mode-nak Barcelonában rögzített live videójára, melyet a Tour Of The Universe (2009/10) koncertsorozat alatt vettek fel a Palau Sant Jordiban.
De megemlíthetjük a Sónar, a Barcelona Beach, vagy éppen a Primavera fesztiválokat is, ahol az elektro-indie műfaj nagyágyúi lépnek fel rendszeresen. Ez utóbbi vendégeként abszolvált egy remek hangulatú koncertet a Nitzer Ebb legénysége is, 2019. május 30-án. A koncert végén nem csak megszokásból hangzott el a „See you next time!”, hiszen december 14-én ugyanide tértek vissza a chelmsfordi fiúk, hogy egy igazi EBM bulival fűtsék be még egyszer a Sala Apolo táncparkettjét az óévben.
Barcelona, Gaudí városa régóta bakancslistás volt már nálam, és mivel december közepére, ha nem is nyarat, de legalábbis májust idéző időjárást ígért a meteorológia, úgy döntöttem, kis családommal itt töltünk egy adventi hétvégét. Mindezt pedig megfejelem egy Nitzer Ebb koncerttel.
Douglas McCarthy és Bon Harris, 2006-os újraegyesítési turnéjuk óta – együtt és külön-külön is – aktívabbak, mint valaha. Anyazenekaruk mellett más projektek is működtetnek, színházi és filmzenéket írnak. Egy ilyen mellékszál lett Bon Harris életében a STARK nevű zenei műhely, melyet két egykori Nitzer Ebb alapítótag, David Gooday, és Simon Granger – aki művészeti vezetőként, dizájnerként leginkább a háttérben vett részt a banda életében – hozott létre. Live mixtape-jeik fellelhetőek az Interneten, és a leginkább örömzenélésnek, DJ-zésnek szánt projektbe a régi cimbora, Bon Harris is örömmel beszállt.
A dolog annyira jól sikerült, hogy elkezdték közösen kicsit újragondolni, még inkább elektronikussá, klub-ízűvé mixelni a Nitzer Ebb diszkográfia emblematikus szerzeményeit. Majd jött az ötlet, hogy ami egy pince-buliban működik, az miért ne működhetne nagyközönség előtt is, így 2019-ben ismét turnéra indultak – karriertörténetük során először kvartettként, a négy eredeti alapító tag együtt, egy színpadon.
A turné dalmenete ugyan csupa ismerős tracket tartalmazott – a setlist magját az EBM műfaj egyik meghatározó albuma, a Flood producerelte Belief tette ki –, néhány ritkán játszott szerzeménnyel kiegészülve, a hangszerelés viszont sok számot más, izgalmas megközelítésbe helyezett. Izgatottan vártam hát a show-t, melyet az Interfront, és Liebknecht (Daniel Myer) szettjei vezettek fel. A kvartett felálláshoz igazodva, értelemszerűen a színpadkép is megváltozott. Kétoldalt Simon Granger és David Gooday – többnyire a Kraftwerket idéző szoborszerűséggel – kezelték „kütyüiket”, középen pedig Bon Harris foglalt helyet, aki elsősorban ütősökön játszott.
Az instrumentális felvezetés után a Blood Money-val vette kezdetét a koncert december 14-én este a Sala Apolóban. A For Fun, a Captivate, a Hearts And Minds – tehát a Belief-blokk – után Bon Harris is frontemberré vedlett át, és Douglas-szel együtt kántálta a Getting Closer-t, a Showtime egyik kislemez-sikerét. Ezután érkezett a Nitzer Ebb talán legismertebb száma, a szintén „showtime-os” Lightning Man. Hogy hányszor ültem ott anno éjszakánként az MTV 120 Minutes című műsora előtt, arra várva, hogy Paul King, a VJ leadja a hozzá készült klipet…
A Once You Say a Nitzer Ebb legutóbbi, 2010-es albumáról, az Industrial Complex-ről csendült fel. Majd érkezett az Alan Wilder keze nyomát is magán viselő Come Alive, egy érzéki ballada 1991-ből. Egyik személyes kedvencemet végre sikerült élőben is elcsípnem!
Az Ascend, majd a Shame ismét a klasszikusabb EBM irányába terelte a zene folyását, majd azt hiszem, a koncert egyik csúcspontjaként belecsaptak a srácok a Join In The Chantba. Bon Harris ismét a színpad előteréből hergelte a közönséget Douglas-szel, aki önmagához képest most sokkal visszafogottabban menetelt, és inkább a finomabb testbeszédet, mimikát részesítette előnyben.
Az est végére olyan zúzós számokat rántottak elő a fiúk aggro-poptarisznyájukból, mint a Control I’m Here, a Down On Your Knees, a Let Your Body Learn, vagy a Murderous. Bár az első sorokban is balesetmentesen mozgathatta mindenki a ritmusra a testét, a ráadás-blokkot már a keverőpult mellől, sörrel a kézben vártam meg. David Gooday is megkapta a maga perceit a színpadon, és elordíthatta az Alarm című indusztriál-alapvetést, a debütáló That Total Age korongról.
A bulit a Godhead zárta, melynek klipje anno még a Beavis & Butt-head című kultikus – és kellőképpen kretén – rajzfilmsorozatba is bekerült az MTV-n. A közönség elégedetten távozott, jómagam pedig egy kézfogás és autogramkérés erejéig még üdvözöltem a „fab four”-t a színfalak mögött, akik 2020-ban is folytatják a koncertezést, és Budapestre is szívesen ellátogatnának…
Kösz mindent, fiúk! Electronic Body Music-ban még mindig a Nitzer Ebb a legütősebb!
Janurik János