Állítólag előfordult, hogy egyszer nem esett a VOLT-on… Állítólag – bár a városi legendát senki se merte egyértelműen megerősíteni. Minden esetre nem igazán akadt, akit meglepett volna, amikor csütörtök délután Sopron fölé gyűltek az esőfelhők, és valljuk meg, a szerdai hőség után ezt talán senki se bánta. Igaz, kellőképp szkeptikusan szemléltük, hogy meghozhatja-e egy kis eső a várva-várt felfrissülést, de szerencsére megkegyelmezett az időjárás, s a fesztivál második napján már jóval kellemesebb hőfokban bulizhatott a nagyérdemű.
Tavaly sokunk szerint az Év koncertjét adta Budapesten az Ugly Kid Joe. Valami olyan csoda történt akkor, ott a Barba Negra Trackben, amit még mindig emleget mindenki, aki csak részt vett azon a bulin, és ez még sokáig így is lesz valószínűleg. A léc tehát nem hogy magasra lett téve, de egyenesen valahol a felhők között lebegett. Persze felesleges lett volna azt várni, hogy egy banda egy rövidebb fesztiválkoncerten, vegyes közönség előtt is tudja azt hozni, amit önálló fellépésük során, az Ugly Kid Joe-nak azonban ez mégis sikerült: fesztivál szinten élhettük ezen a napon újra, ahogy a világ egyik legközvetlenebb zenekara elvarázsolja a közönséget.
Az amerikai banda sem az a variálós fajta: gyakorlatilag ugyanazt a setlistet prezentálták, mint bő egy évvel ezelőtt Budapesten, csupán pár dalt húztak ki a sorból az idő szűke miatt – ennek esett áldozatául többek közt a Busy Bee kellemes dallammenete és a Klaus Eichstadt gitáros által énekelt Mr. Recordman is. Mindez amúgy tökéletesen passzolt a zenekar messzemenőkig természetes, sallangmentes előadásmódjához: egyszerűen csak felmennek a színpadra, és igazi örömzenélésbe kezdenek. Mintha csak egy sörözős-cigizős próbán lennének, pár haver társaságában, csak épp ilyenkor az a haveri társaság szép nagyra duzzad, és talán Zac Morris dobos is rátesz egy lapáttal, játéka ugyanis ez alkalommal is olyan látványos volt, amit már önmagában elnézne az ember akár egy teljes koncerten keresztül is.
Talán a buli beindulása az, ami a tavalyihoz képest kicsit váratott magára: az elején a Neighbor/Madman páros még nem ütött akkorát, mint a Trackben, azonban a hangulat fokozódására nem kellett már sokat várni. Whitfied Crane ismét kivirágzott a színpadon, jó szokásához hűen újra maga mellé invitálta a helyszínen dolgozó fotósokat is, ám ez alkalommal a VOLT szigorú emberei megálljt parancsoltak ennek a mókának. A koncert közben megérkező gólyalábasoknak azonban már ők sem mondhattak nemet, a frontember pedig természetesen egyből bevonta a német utcaszínházi társulat, az Oakleaf Stelzenkunst tagjait is a műsorba, akik terebélyes óriásjelmezeikben úgy festettek, mintha csak az Ózból, vagy Alice csodaországából léptek volna ki.
Minimálisan talán elvett az élményből, hogy a Cats In The Cradle átdolgozás előtt szinte szóról szóra ugyanaz a jelenet játszódott le, ugyanazzal a felvezető szöveggel, mint anno Budapesten, és valószínűleg a turné összes másik állomásán is, de aki ilyen hangulatot képes teremteni fesztiválközönség előtt is, annak ennyi bőven megbocsátható. A nóta minden esetre most is egy, a közönségből kiszúrt kissrácnak szólt, aki remélhetőleg örök élménnyel gazdagodott ennek köszönhetően.
Egy kis andalgás után jött az I’m Alright, és tényleg minden rendben is volt, leszámítva, hogy érezhetően közelgett a koncert vége, az elmaradhatatlan Milkman’s Sonnal, Goddamn Devillel, és persze a banda 2015-ös visszatérő lemezére maga Phil Campbell vendégszereplésével rögzített Motörhead-klasszikussal, az Ace Of Spades-szel. A délután záróakkordját, a csapat minden bizonnyal legismertebb slágerét a jammelős Funky Fresh Country Club vezette fel, az Everything About You-val pedig még egyszer visszarepülhettünk a ’90-es évekbe, remélhetőleg nem utoljára az Ugly Kid Joe vezényletével.
Whitfield Crane-ék koncertje olyan erős volt, hogy egy napra – sőt, jóval többre is – megtelítette az embert, de hátra volt még a csütörtöki nap fő attrakciója, Slash. A legendás gitáros sokvendéges első szólólemeze óta már három újabb albummal is előrukkolt, melyeket immáron jó ideje állandó kísérőivel, Myles Kennedy-vel és a The Conspirators-szal rögzített, így nem csoda, hogy mára már csupán egyetlen Guns N’ Roses-sláger, a Nightrain kapott helyet műsorában, Snakepit-, vagy esetleg Velvet Revolver-szerzemények pedig már egyáltalán nem fértek a repertoárba. Kaptunk azonban egy egyszerű, tökös r’n’r bulit, melyhez kellemes esti szellő is járult, így hangulatos zárással egy remek napot tölthettünk Sopronban az élőzene jegyében.
Szöveg, fotók: Máté Évi
