Néhány percre még eszeveszettül pörögtünk a White Trash Millionaire-re, bólogattunk a Born Under a Bad Sign dögös blues témáira, most pedig azon ámulok, hogy Chris Robertson mennyire érzelmesen és még egy közel két órás buli után is tökéletesen énekli a Family Treet, amiről sejteni lehetett, hogy az utolsó szám lesz. De ne szaladjunk ennyire előre, tekerjünk inkább vissza az eseményeket.
Az estét a Dorothy nyitotta 7 óra előtt egy kicsivel, és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy tűzbe hozzák a közönséget, akik ahogy az lenni szokott, még épp csak elkezdtek szállingózni. A csajoknak hatalmas respekt, már csak azért is, mert Brigi törött lábbal, ülve gitározta végig a koncertet. Viszont az is látszott, hogy nem sok átfedés lehet a két zenekar rajongótábora között, mert néhány embert leszámítva elég tartózkodó volt az ez esetben szó szerint nézősereg. Ők azért letolták a bulit becsülettel, energikusan, majd egy rövid átszerelést követően szinte pontban 8-kor el is érkezett a pillanat.
Érzésre nem volt ugyan telt ház a Trackben, de azért sokan voltunk, és ahogy elnéztem, vegyes is volt a társaság. „Weszkó csizmás” rock and roll arcokat, hosszú hajjal, szegecses mellényben épp úgy láttam, mint Pantera trikóban feszítőket és láthatóan mind izgatottan várták a koncertet. Black Stone Cherry pólóban mászkálókból is volt néhány szóval igen, a bandának vannak itthon „igazi” rajongói is. Az előjelek biztatók voltak tehát, és mikor a négy bandatag fülig érő mosollyal a száján rohant fel a színpadra, akkor már sejteni lehetett, hogy itt bizony igen jó dolgok fognak történni.
Iszonyú energiával csaptak bele, az új albumról a Burnin’ nyitotta a koncertet, és olyan erőteljesen, olyan hatalmas elánnal vetették magukat a nótába, hogy jó, ha 10 másodpercig tartott megnyerni a közönséget. Onnantól kezdve mindenki a zsebükben volt, persze magamat is beleértve. Még fel sem ocsúdtunk az első számot követő sokkból, máris jött a Blind Man, aztán egy cover után a Me And Mary Jane. Mit mondhatnék, erős kezdés, ám a közönségnek ez igazán kedvére volt.
Andicsku Krisztián beszámolójának folytatása a Rockbookon olvasható.
Fotók: Máté Évi
