„Meg szeretnénk nyugtatni a rajongókat, hogy még 2019-ben is úton leszünk, és annyi városba megyünk el, amennyibe csak lehetséges” A vég közeleg … a Slayer egyetlen, utolsó világkörüli turnéval búcsúzik, mely 2019. június 11-én ér a Papp László Budapest Sportarénába.

Photo: Andrew Stuart
2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A turné meghosszabbításában a banda fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába.

Tom Araya a zenekar rajongóinak mond köszönetet: „Tényleg hűséges és elkötelezett rajongók vagytok, amit nagyra értékelünk. Még van pár helyünk, ahol játszani fogunk, ezért tartsátok nyitva a szemeiteket és a füleiteket, hogy elkaphassunk benneteket még egy utolsó alkalomra. Köszönjük nektek, még egyszer!”

Harminchét éves karrierje alatt a Slayer megmaradt annak a kimagasló punk-thrash bandának, amellyel létrehozták magát a műfajt, és utat mutattak a feltörekvő metál arcoknak. A zenekart ötször jelölték Grammy-díjra – és ebből kétszer el is nyerte –, amiért olyan dalokat írtak, amelyek tükrözik társadalmunk zűrzavarát és rendellenességeit.

A Slayer helye biztos a zenetörténetben mint a Nagy Négyes egyike (a Metallica, a Megadeth és az Anthrax mellett): akik megalkották a thrash metál műfaját.

A budapesti koncertre jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők december 4-én 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés december 5-én 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

További info:
www.slayer.net
www.livenation.hu
www.funcode.hu