A Fahrenheit együttes 1994 szeptemberében alakult, amolyan korai szupergroupként, alapítói ugyanis korábban éveken át az Ossian hangszeres tagjai voltak. Maróthy Zoltán, Tobola Csaba és Vörös Gábor legendás triója pedig most újra él. Nagy reunion koncert lesz 11 év után – december 28-án a fővárosi Gödör Klubban!

fahrenheit_560

„Tavaly nyáron egy interjú erejéig a Rádió Rockban találkoztunk össze. Akkor elhatároztuk, hogy csinálunk egy közösségi oldalt az egykori Fahrenheitnek, hogy megoszthassuk a régi élményeinket a közönségünkkel. Ez a kezdeményezés aztán olyannyira jól sikerült, hogy hirtelen azon vettük észre magunkat, hogy milyen sok régi rajongónk maradt meg, annak ellenére, hogy a csapat hosszú évekig inaktív volt – egy 2006-os újra együtt bulit leszámítva, amiről viszont Facebook híján nagyon kevesen értesültek. Az elmúlt egy évben viszont mindenki egyhangúan Fahrenheit koncertet „követelt” tőlünk. Így hát nekiálltam megszervezni a bulit”– mesélte a visszatérés apropóján Vörös Gábor basszusgitáros, majd így folytatta: „Azt, hogy mit hoz a jövő, csak a koncert után tudjuk majd megmondani. Egyelőre azon vagyunk, hogy egy állati nagy bulit csináljunk decemberben, amivel átmenthetjük a ’90-es évek rock bulijainak felejthetetlen hangulatát a mába.”

A Fahrenheit első nagylemeze ’95 április elején került a boltokba, május közepétől pedig folyamatosan koncerteztek az ország nagyvárosaiban. Második korongjuk felvételeit egy évvel később, ‘96 januárjában készítették a Tom-Tom stúdióban, amelynek eredményeként tizenkét dal került március végén, a Sony Music kiadásában a rajongókhoz. Aztán ’97 őszén a várva-várt Fahrenheit klub is elindult a Lágymányosi Közösségi Házban, ahol a zenekar minden alkalommal népszerű hazai sztárokkal színesítette a „klubdélután” programját, amolyan mini rockfesztiválok voltak ezek. A csapat harmadik és egyben utolsó hangzóanyaga ’99 májusában került a boltokba – erről a „Hol van?” című track percek alatt közönség kedvencévé vált.

A december 28-i Fahrenheit koncerten időutazás várható: a régi Fahrenheit slágerek tizenegy év után újra szólnak!

Jegyek már kaphatóak:
Elővétel: 2500 Ft
Helyszínen: 3000 Ft

További információ:

www.facebook.com/events/145180772733448
www.facebook.com/fahrenheitzenekar