Hét premier lesz a győri Nemzeti Színházban

Forgács Péter igazgató elmondta: az első premiert, a Salemi boszorkányok című darab bemutatóját szeptember 28-án tartják a színházban. Arthur Miller darabja mellett bemutatják László Miklós Illatszertár című művét, akárcsak Móricz Zsigmond Úri muriját és Giuseppe...

Újra fogad látogatókat a Müncheni Modern Képtár

Nagy érdeklődés mellett nyílt meg a februárban bezárt kiállítóhely, amelyet a felújítás után szombat óta keresheti fel ismét a közönség.  A Pinakothek der Moderne szóvivője szerint nagy volt a tolongás szombaton, az újbóli nyitva tartás első napján, amiben bizonyára...

Le Collectif Petit Travers érkezik a Trafóba

A  francia Le Collectif Petit Travers elnevezésű formáció három előadással mutatkozik be a Trafó Kortárs Művészetek Házában. Produkciójuk kísérőzenéje Ligeti, Liszt és Beethoven dallamai. A Pan Potban a zenéé a főszerep, de a zongorista mellett játszik még egy...

Egymilliárdos támogatást kap az Operaház

1,1 milliárd forint kiegészítő támogatás kap a Magyar Állami Operaház a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből az Erkel Színház működtetésére és a dolgozók számának bővítésére. A teátrum így a 8,3 milliárd forintos alaptámogatás kiegészítésével...

Népzenei Találkozót rendeznek Kecskeméten

Szeptember 19 és 22. között rendezik meg, már 24. alkalommal a Kecskeméti Népzenei Találkozót. Idén Halmos Béla népzenekutató emléke előtt tisztelegnek. A népzene és az irodalom találkozása jegyében Kányádi Sándor és a Fonó Zenekar ad műsort a Cifrapalotában. A...