Hamar Zsolt még hatszor vezényli A bolygó hollandit Wiesbadenben

Még hat alkalommal játssza a németországi Wiesbadenben Hamar Zsolt vezényletével Wagner A bolygó hollandi című operáját a Hesseni Tartományi Színház. A szombati nagy sikerű premier után csütörtökön és utána még ötször tűzi műsorra a művet a német színház, amelynek...

Bemutatóval ünnepel a Magyar Színház

Bemutatót tart a Magyar Színház a magyar dráma napján, szeptember 21-én: Holdvilág és utasa címmel láthatja a közönség a Szerb Antal regénye nyomán született előadást. Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye alapján Forgách András készítette el a színpadi...

Kezdődik a 19. magyarkanizsai dzsesszfesztivál

Nagy József világhírű koreográfus-táncművész kiállításával és a Jel Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata című előadásával kezdődik csütörtökön este a 19. magyarkanizsai dzsesszfesztivál. Az észak-vajdasági település háromnapos rendezvényére a szerbiai és...

Kezdődik a 10. Cinefest

Csütörtökön kezdődik Miskolcon a 10. Jameson Cinefest nemzetközi filmfesztivál. A 10 nap programját szakmai beszélgetések, filmtörténeti vetítések és rendezői mesterkurzusok gazdagítják.  Az érdeklődők és a szakma az európai szerzői film és az amerikai független mozi...

Ghymes: újévi koncert a Sportarénában

Ismét a Papp László Budapest Sportarénában ad nagyszabású koncertet az egyik legnépszerűbb magyar világzenei formáció, a Ghymes. A 30 éves jubileumát idén ünneplő zenekar újévi estje január 4-én lesz. Fotó: tolnaart.hu A koncerten vendégként fellépnek az MR...