​Devin Townsenddel zárja a novembert a Barba Negra

A kanadai géniusz legutóbbi nagylemeze idén tavasszal látott napvilágot Empath címmel, az anyagot bemutató turné európai ágából pedig szerencsére hazánk se marad ki: november 30-án a Barba Negra Music Clubban hallhatjuk az új szerzeményeket. 2019. november 30. – Devin...

A Dürer Kerben koncertezik hétfőn Mark Lanegan

A grunge hangjaként is nevezett Mark Lanegan új lemezével tér vissza Magyarországra. A karcos hangú zseni szinte minden fontos kortárs rock előadóval zenélt már együtt, szólókarrierje során eddig 10 lemezt jelentetett meg, friss albumát pedig – ami Somebody’s Knocking...

Megjelent az új Lindemann-lemez

A Lindemann tagjai ismét az ösztöneikre hallgattak: F&M című második albumuk totálisan kiszámíthatatlan és teljesen más, mint 2015-ös debütáló lemezük. A Rammstein ikonikus énekesének, Till Lindemann-nak szövegei kizárólag németül íródtak, angol nyelvű dalt nem...

Egy hét múlva Pro-Pain a Dürer Kertben!

A Pro-Pain is már lassan hazajáró vendégnek számít Magyarországon, november 29-én pedig ismét tavalyi bulijuk helyszínére, a Dürer Kertbe látogatnak vissza, ahol a DarkRise nevű svájci death metal csapat melegíti ez alkalommal be a terepet a New York-i legendák előtt....

Budapestre is beköszön jövőre Turilly és Lione Rhapsody-ja

Idén nyáron érkezett meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody első lemeze: a Zero Gravity – Rebirth and Evolution az egyik legnagyobb metal kiadó, a Nuclear Blast gondozásában jelent meg. Az olasz szimfonikus metal csapat jövő tavasszal...

Paul McCartney a jubileumi Glastonbury fesztiválon

Paul McCartney jövőre fellép a Glastonbury fesztiválon – erősítették meg a BBC-nek a szervezők hétfőn. A hajdani Beatles-tag június 27-én, egy héttel 78. születésnapja előtt lép a Pyramid elnevezésű nagyszínpadra. Utoljára 2004-ben játszott a legendás fesztiválon, a...

Csak nem bírták ki: újra turnézik a Mötley

Nincs öt éve, hogy bejelentette visszavonulását az amerikai glam metal banda, akik egy búcsúturnéval köszöntek el akkor rajongóiktól. Most azonban bejelentették, hogy ismét útra kelnek az Egyesült Államokban, méghozzá a Def Leppard és a Poison illsuztris társaságában....