A 2025-ben hazánkban is fellépő csapat frontembere nemrég elárulta, hogy a szeptemberben megjelent Revolution (The Final Amen) című dalukkal készültek el először a stúdióban, ám a szerzemény csak az előfutára egy új EP-nek vagy nagylemeznek.
A Drowning Pool énekesét, Ryan McCombsot az ausztrál Jaimunji című lapnak adott interjújában arról kérdezték, hogy a banda legújabb kislemeze, a Revolution (The Final Amen) szeptemberi megjelenése után várhatunk-e még új zenét tőlük a közeljövőben.
„A zenekar iránti kereslet olyan nagy volt, szerencsére, hogy teljesen lefoglaltak minket az élő szereplések, a turnézás és a többi, stúdiózni pedig nagyon kevés időnk maradt. Egyszer, a legutóbbi amerikai turnénk során, a producerünket is elrepítettük, aki négy-öt napot töltött velünk az úton, csak hogy megpróbálhassunk előrehaladni néhány dalunkkal, mert a turnézáson kívül nagyon kevés időnk maradt… Kevés idő, hogy hazamenjek és aludjak egy-két napot a saját ágyamban.” – nyilatkozta az énekes.
A Revolution (The Final Amen) volt egyébként az első dal, amin Ryan és, C.J. Pierce gitáros, Mike Luce dobos és Stevie Benton basszusgitáros 13 év után újra együtt dolgoztak. A munkálatok a tervek szerint ebben a hónapban folytatódnak az új dalokon, és ha minden jól megy, még hallhatunk a zenekartól újdonságokat, mielőtt útnak indulnának ausztrál körútjuk, majd a Godsmackkel és a P.O.D.-vel közös európai kanyar előtt, és még jövőre kijön egy EP vagy akár egy LP is.
Az európai turné március 26-án ér a Barba Negrába.