Az új évad bemutatói között van A vörös bestia című vígjáték is, melyet Vaszary János írt, aki 1940 és 1944 között a színház igazgatója volt, valamint Harsányi Zsolt A bolond Ásvayné című művét, melyben Tordai Teri színművésznő 22 éves önmagát fogja alakítani. Szeretnék megvalósítani a Keresztény Színházi Fesztivált, amelyen keresztény tematikájú előadásokat mutatnának be.

Az Újszínház Szabó Magda Az a szép, fényes nap című történelmi drámájával nyitná meg a rendezvényt, és látható lenne a Soproni Petőfi Színház Csíksomlyói magyar passió című előadása, Győrből a Salemi boszorkányok, a Nemzeti Színházból pedig a Gyilkosság a székesegyházban című darab. Október 26-án debütál a Mátyás király című darab, amit egy történelmi vetélkedővel kötnek össze. Emellett a színház meghirdetett egy esszépályázatot is, amelynek a témája Mátyás király hatása a XX. századi történelemre. Az új évadban a színház hét nagyszínpadi és két stúdiószínházi bemutatót tervez: a nyitóelőadás a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjáték lesz Esztergályos Cecília főszereplésével.