Mikor tavaly kiderült, hogy a Five Finger Death Punch hazánkba látogat, fejben szinte kapásból el is könyveltem a teltházat, köszönhetően a banda magyar vonatkozásának, a zenekar körüli felhajtásnak az elmúlt években, és az USA-ban elért sikereiknek. Én magam ugyan leragadtam az első albumnál, viszont kíváncsian vártam, hogy egy ilyen kaliberű, nemzetközileg elismert formáció mit tud produkálni itthon, a fent felsoroltak tükrében, illetve nem utolsó sorban annak fényében, hogy hiába Báthory Zoli a zenekar gitárosa/vezetője, a 5FDP eddig sose zenélt nálunk.
A turnéra nem kisebb név kísérte el őket, mint a nálunk picit önmagát lejáratott Megadeth, illetve csatlakozott hozzájuk a Bad Wolves, akiket nemrég ismertem meg, de igen kíváncsi voltam rájuk, tekintve, hogy olyan bandákból jöttek az egyes tagok, mint a Divine Heresy, a Devil Driver és a God Forbid.
Eme nemes eseménynek a Budapest Sportaréna adott helyet, ami viszont már némi kételkedésre adott okot, hangosítás (igen, Slipknot!) és kiszolgálás szempontjából. A Bad Wolves kezdett, méghozzá halál pontosan. Sose értettem, hogy a felvezető zenekarnak miért „kötelessége” rosszabbul szólnia mint a fő bandáknak, de itt is éreztem ennek jelét, főleg úgy, hogy legutolsó, sorban a második albumuk, a N.A.T.I.O.N. elég gyakran bekerül a lejátszó listámba. Hál égnek jelen esetben annyira nem volt vészes a dolog, de sajnos a koncertre számomra jobban rányomta a bélyegét a frontember, Tommy Vext betegsége. Ahogy egy énekes barátom fogalmazott ezzel kapcsolatban, már nekem fájt a torkom a konferálások alatt.
Ennek ellenére működött a bulijuk, szívesen megnézném őket önálló koncerten is és drukkolok nekik, hogy ne úgy emlegessék őket, hogy a banda, aki feldolgozta a The Cranberries – Zombie-t. Jegyzem meg, én is így ismertem meg őket…
Átszerelés után jött számomra az est egyik meglepetése, a Megadeth. A koncert előtt nem tudtam mire számítsak, hiába győzte le Dave Mustaine a torokrákot, azért ez nem egy szimpla nátha. Az más kérdés, hogy ők voltak az est felhozatalában a kakukktojás. A 5FDP és Bad Wolves stílusban sokkal közelebb áll egymáshoz, ráadásul a fellépők sorrendjén is lehetne vitatkozni, mi szerint ki a nagyobb név, a Megadeath vagy a Death Punch. Ebbe most mennék bele, a látottak alapján szerintem tökéletes volt ez úgy, ahogy volt. Javult a hangzás is, talán a hangerőt lehetne szóvá tenni, mi szerint picit halkak voltak, de minden tökéletesen érthető volt. Itt emelném ki az est második meglepetését, Mustaine urat. Sose volt egy virtuóz énekes, de betegsége után, magabiztosan hozta a tőle elvárhatót. Iszonyat respekt neki, még ha itthon hendikeppel is indult.
A harmadik meglepetést a banda jelenlegi ütőse, Dirk Verbeuren (ex-Soilwork) okozta. Tudtam, hogy a Megadeth sorait erősíti, csak őszintén szólva elfelejtettem, ezért hatalmas öröm és élmény volt hallani és látni, ahogy tudásával még inkább hozzájárul ehhez az amúgy is erős felálláshoz. A program gerincét a Dystopia, Countdown To Extinction, Rust in Peace albumok adták, Symphony of Destruction, Conquer or Die!, Holy Wars, Dystopia, Hangar 18… Jó volt, tetszett, elégedetten mentem egy újabb sörért a koncert végén.
Elérkezett az est fénypontja, a mindenki által várva-várt Five Finger Death Punch. Ha eddig senkinek se lett volna tiszta, igen, ez nem egy mini fesztivál, hanem egy önálló 5FDP koncert, ténylegesen elő zenekarokkal. Mindenki rájuk volt kíváncsi és így már érthető a Megadeth/Death Punch sorrend. A koncert az elejétől a végéig működött, Ivan Moody frontember mindent elvitt, tökéletes produkció volt mindenki részéről. A kezdő Lift Me Up-tól elkezdve egy percig se állt le a dolog, még az akusztikus blokknál se, ahol a Wrong Side Of Heaven ütött a közönség köreiben akkorát, hogy még én is elgondolkodtam, hogy videózzak-e. Kellett ez oda, főleg, hogy annak is megadták a módját, némi színpadkép változtatással. Utóbbira egyébként se lehetett panasz. A lézershow-tól a pirotechnikáig minden volt, mi szem-szájnak ingere. Igazi nagyszabású koncertet láthattunk.
A buli ízig-vérig nekünk szólt. Érződött, hogy kiemelten kezelték a magyarországi állomást. Volt magyarul köszönés, magyar hoki mez, RIA-RIA HUNGÁRIA. Minden kis apróság megvolt, ami miatt a sajátunknak érezhettük ezt az eseményt. Hiába nem vagyok országos rajongójuk, azon vettem észre magam, hogy még hallgatni akarom, arról nem is beszélve, hogy sokkal több számnak tudtam a szövegét, mint amire gondoltam. Zárásnak elhangzott a The Bleeding, ami anno nagy kedvencem volt a debütáló albumukról, majd a felvételről szóló The House Of The Rising Sunnal méltóan elbúcsúztak a közönségtől.
Lehet őket szeretni, nem szeretni, de el kell ismerni, hogy Zoliék jól csinálják azt, amit csinálnak. Fülbemászó, dallamtapadást okozó számok, iszonyat színpadi jelenlét és profizmus. Amennyire nem voltam rápörögve erre az eseményre, most annál jobban bánnám, ha kihagytam volna és nem lehettem volna részese ennek a „speciális”, nekünk szóló koncertnek. A Bad Wolves és a Megadeth jó választás volt, a körülmények ellenére is. Az Aréna is helytállt, kivétel az est egyetlen negatívumát, a rendezvény utáni szabadrablást és káoszt a ruhatárnál….. Arra szentelhetnének még egy kis figyelmet a jövőben.
A teljes programjuk:
1. Lift Me Up
2. Trouble
3. Wash It All Away
4. Jekyll and Hyde
5. Sham Pain
6. Bad Company
7. Burn It Down
8. Got Your Six
9. The Tragic Truth
10. Wrong Side of Heaven
11. Battle Born
12. Blue on Black
13. Coming Down
14. Never Enough
15. Drum Solo
16. Burn MF
17. Inside Out
18. Under and Over It
19. Far from Home
20. The Bleeding
Fotók: Máté Évi
