Március 6-ától péntekenként új formátumban, több, különböző stílusú előadást kínál az újpesti Szép Ernő Színház (SZESZKE), amely a meghitt próbatermi közeget ezúttal megosztja a nézőkkel is. Stúdió-előadások, koncertek, pódiumműsorok, monodrámák testközelből.
Az önmagát elsősorban utazó társulatnak tartó színházi közösség megnyitja ajtaját a közönség előtt, akik a raktár- és próbahelyből kialakított szobaszínházban izgalmas előadásokat kapnak.
„Volt itt már ilyen!” – mondta Szinovál Gyula, a Szép Ernő Színház igazgatója. „Fellépett itt Solti Ádám a Non Stoppal, Szepesi Ricsosz az Archív Company-val, Andorai Péter is adott már koncertet. Bemutattuk Poliakof: A természet lágy ölén című darbját, Neil Simon: Napsugár fiúk című vígjátékát. Fellépett Farkas Tamás az egy kis XX. század című pódiumműsorával, volt itt monodráma is: Ditzendy Attila – Született október 23-án című darabját Kántor Müller Zsófi adta elő. És fellépett Rékai Nándi is József Attila-műsorával, mely most márciusban újra látható lesz.”
Átlagosan 40-50 nézőt tud befogadni a hely, de ez minden műsor esetében változó. Ami biztos: a szobaszínház-jelleg minden esetben megmarad, ígéri Szinovál Gyula: „Az a tapasztalatom – és remélem, jól látom –, hogy van igény egy ilyen jellegű színházi műhelyre. Szeretnénk ezeket az előadásokat rendszerbe szedni, tradíciót csinálni belőlük. Bízom benne, hogy a közönség is így gondolja majd.”
Az előadásokra egységesen 3000 forintos támogatói jegyek kaphatók, melyből 1000 forint levásárolható a színház büféjében, amolyan „kötelező fogyasztás” jeligével. A szervezők az így befolyt összegből fedezik a közreműködők tiszteletdíját, a fennmaradt összeget pedig a Szép Ernő Színház működésére, a próbaterem (Pódium) fenntartására fordítják.
Az első előadásra március 6-án, pénteken 19 órakor kerül sor: Stefo Nantsou és Tom Lycos Kövek című darabját egy valós történet ihlette: két fiú egy autópálya felüljárójáról köveket dobál az útra, és egy autós halálát okozza. A kétszemélyes színdarab a fiúk további sorsát követi, a bírósági tárgyaláson át egészen az ítéletig.
A további program:
Március 13., péntek 19 óra: „ÉN és ÉN”
Damu Roland önálló estje – tizenhárom verssel és kilenc dallal. A hányatott sorsú művész vallomása magáról, a múltjáról, a jelenéről – verseken, dalokon keresztül.
Március 20., péntek 19 óra: „De szeretnék gazdag lenni…”
Rékai Nándor József Attila estje. „Stand up tragedy” – ahogy azt a fellépő művész megfogalmazta, műfaakt teremtve ezzel- József Attila egy kicsit másképpen, mint azt megszokhattuk.
Március 27., péntek 19 óra: Feydeau: Aludj el! (a Buenos Aires-i)
Egy fergeteges komédia Jámbor József rendezésében. A neves rendező tanítványaival mutatja be a klasszikusnak számító vígjátékot.
A SZESZKE-péntek tervezett programja:
- Czifra Krisztina „Vámkisasszony” című monodrámája
- Szőke Olivér „Szívedbe rejtesz” címmel mutat be egy József Attila életéről szóló monodrámát.
- Danhauser Soma és Szepesi Ricsosz – akusztikus koncert
- A plafonon túl – Szőke Olivér kamara musicalje
Szép Ernő Színház – Pódiumszínpad (1045 Budapest, Pozsonyi utca 4/F.)
Érdeklődés és jegyvásárlás: Szinovál Gyula (+3670953 6993; szinovalgyula@gmail.com)