Nagy nap volt 2022. május 24-e a progresszív zene rajongóinak, hiszen 15 év után újra hazánkba látogatott a legendás amerikai Tool zenekar, hogy bemutassa a 2019-ben megjelent, sokat várt új, Fear Inoculum című albumát (melyre szintén 13 évet kellett várni) és olyan audiovizuális orgazmust okozzanak, amire én magam se számítottam.
Az eseményt megelőzően ugyan voltak felvetéseim az ültetett koncert, illetve a mobiltelefonok használatának tiltása kapcsán, azonban ezen aggályaim már az első szám alatt elmúltak. Utóbbiról azt kell tudni, hogy a zenekar külön kérésére, a koncerttér teljes területén tiltva volt a mobilok használata, de olyannyira, hogy ha a koncert alatt hív a szomszéd Pista bácsi, hogy épp e neves esemény miatt nála hagyott Gerzson malacod feldobta a talpát, akkor is csak a folyosón szembesülhettél büntetlenül ezzel a szomorú ténnyel, elvileg. Ezt a radikálisnak tűnő intézkedést a banda azzal indokolta, hogy szeretné, ha a közönség a teljes élményt kapná a pénzéért, ami valahol szerintem érthető is, figyelembe véve azt a látványtechnikát, amit a turné alatt használnak. Azt meg mindenkinek be kell látnia, hogy ha az idei disznóvágás VIP vendége feldobja a körmeit, akkor már így is, úgy is el van cseszve a napunk, ne tetézzük még azzal, hogy kidobatjuk magunkat a buliból. Természetesen ha ez teljes mértékben megvalósult volna, akkor a koncert utolsó számára, amire egyébként a srácok engedélyezték a nép számára a fotózást, alig fél ház maradt volna. Közel 60 embernek így is idő előtt kellett elhagynia a hangversenyt.
Na de maga a koncert. Ahogy már írtam, hamar túltettem magam rajta, illetve megértettem, mire ez a nagy felhajtás. Valahogy így tudnék elképzelni egy LSD-trippet. A speciális függöny a zenekar előtt, mely biztosította a 3D élményt a vetítésekhez, sokkal kevésbé volt „zavaró”, mint gondoltam. Ennek köszönhetően még oldalról nézve is szinte tökéletesen megkaptam ugyanazt a vizuális élményt, mintha szemben ültem volna a színpaddal.
A különböző animációk, melyek hangulatukban teljes szinkronban voltak az adott számmal, illetve az ehhez párosult, szerintem kiemelkedő hangzás még azt is feledtetni tudta velem, hogy a színpadi események kivetítésének hiányában vajon milyen arckifejezéssel ütött tökéletes bulit Danny Carey, vagy mikor melyik gitárpedálját taposta Adam Jones. Személy szerint itt értettem meg a korlátozásokat.
A vetítés, mint egy ötödik zenekari tag volt jelen és ha az összképből bármi miatt kikerült, már nem volt ugyanaz a hatás. Így volt teljes a kép, így kaptam meg azt a már-már bizarr érzést (például egy hatalmas, a közönséget vizslató szemgolyónak köszönhetően), ami miatt nehéz szavakba önteni az élményt, amit átélhettünk, ami miatt oly sokáig kitartóan várunk tőlük egy új albumot, egy újabb koncertet. Ami miatt szeretjük, ami miatt a Tool, Tool.
Kiemelhetném még Maynard James Keenan zseniális dallamait, illetve Justin Chancellor hipnotikus basszus ritmusait, de szerintem felesleges. Mindenki külön-külön és együtt is hozta a tökéleteset, még az ötödik „tag” is. Ezt sajnos egy mobilos felvétel nem tudja visszaadni.
A koncert gerincét az új album dalai adták, de azért a korábbi anyagaikról is elhangzottak szerzemények. Külön kiemelném a The Pot című remekművet, mely a közönség reakciójából következtetve sokunk egyik favoritja. Hálás köszönet a 10 perces szünetért, mely alatt mindenki elintézhette folyó ügyeit. Én például sört vettem és felhívtam Pista bácsit, hogy jól van e Gerzson malac.
A teljes listát alább olvashatjátok:
Fear Inoculum
Sober
The Pot
Pushit
Pneuma
The Grudge
Right in Two
Descending
Hooker With a Penis
SZÜNET
Chocolate Chip Trip
Culling Voices
Invincible
Szöveg: Hari
