2022. május 28. délelőtt 11 óra 47 perc, Budapest. Épp az internet sötét bugyrait fürkésztem a tökéletes brassói recept után, mikor jött a kérdés, hogy ugyan van-e kedvem aznap este Ákos koncertre menni. Gyorsan lecsekkoltam a hús lejárati dátumát, és igent is mondtam a bulira.
Sose voltam nagy Ákos rajongó, de két dologban biztos voltam: minőségi produkciót fogok látni, minőségi zenészek előadásában. Ákos, polgári nevén Kovács Ákos erre mindig odafigyelt, és nem is kellett csalódnom, most se volt ez másképp. Mindamellett, hogy ezen esemény hivatott megnyitni a 2022-es Ákos turnét, a koncert különleges apropója, hogy napra pontosan 34 éve alakult meg főhősünk már-már legendásnak számító formációja, a Bonanza Banzai, így a teltház szinte prognosztizálható volt. Ez így is történt, akadt olyan lelkes rajongó, aki már hajnali fél 6-kor (!!!) a rendezvénynek otthont adó Budapest Park bejárata előtt ücsörgött és kitartóan várta a kapunyitást, hogy elfoglalhassa méltó helyét az első sorban.
A közönséget a New Level Empire melegítette be rádióbarát pop zenéjével, de őszintén szólva bennem annyi maradt meg velük kapcsolatban, hogy egy hölgy basszusgitározik. Biztos az én hibám, senki se tökéletes.
Az átszerelés alatt szinte meg is telt a küzdőtér. Volt kicsi, nagy, fiatal és idősebb, de a közönség gerincét az a 30+-os korosztály tette ki, kiknek lázadó korszakát a Bonanza és Depeche Mode zenéje erősítette. Az biztos, hogy Ákos és zenekarai a 34 év alatt igen színes és lelkes rajongótábort szereztek maguknak.
A kezdés pontos volt, nem is vártam mást. Az intro felcsendülésével a közönség is megmutatta hangját. Hát na, ezek az emberek nem a csapolt sörért jöttek. Utóbbihoz hozzá tenném, hogy némi felárért Ákosos repohárba is kérhetted az italod. Szimpatikus kezdeményezés, bár csak több honi zenekar is lehetőséget kapna ilyen jellegű marketingre. No de vissza a koncertre.
Elkezdtek felszivárogni a zenészek a színpadra, eljött az én időm. Az első, akit megláttam, Bánfalvi Sándor volt. Titkon reménykedtem is Sanyi jelenlétében, a Neck Sprain óta követem a pályafutását, mint dobos. Azon ütősök egyike itthon, akiről a színpadnak háttal, csukott szemmel is megmondom, hogy ő játszik.
A feszes ritmusokban Kálló Péter volt a bűntársa. Vele már a Kényes Foltokban is együtt zenéltek, így biztos voltam, hogy a basszusgitár is jó kezekben lesz.
Gitáron Madarász Gábor „Madi”. Megannyi anyagán dolgozott Ákosnak (igen, ezt még én is tudom), a szakmában egy igazi legenda.
Illetve végül, de nem utolsó sorban a billentyűknél Lepés Gábor „Lepe”, aki szintén nem ismeretlen a rajongók számára, de jellegzetes szakállát a Balkan Fanatik soraiból is ismerhetjük. Minőségi zenészek kipipálva. Nem lett a véletlenre bízva. Mondjuk ismervén Ákos maximalizmusát, ez nem is meglepő.
Bele is csaptak a lecsóba a srácok, kapásból egy erős dallal nyitottak, Majom a ketrecben. A népek is beindultak. Előttem álló apuka nyakában akkorát rázott a 3-4 éves kisfiú, mint én süldő koromban anyám kezét fogva Halász Juditra.
Az első etap alatt, a teljesség igénye nélkül, olyan slágerek hangzottak el, mint az Ikon, a romantikus Érintő, vagy a Minden most kezdődik el. Érdekes érzés volt. Nem csak ismertem, de még szerettem is a számokat. Hangzással se volt gond. Az eső és szél miatt aggódtam picit, utóbbi miatt főleg azért, mert szabadtéren hajlamos csúnyán beleszólni a hangképbe, de úgy látszik Ákos és zenekarának a fellépés előtti imái meghallgattattak.
Ahogy kezdett lemenni a nap, a színpadi fények és a vetítés is kezdett egyre inkább előtérbe kerülni. Panasz erre se lehetett, nemzetközi szintű volt. Elérkezett a Bonanza blokk is, melyre színpadra invitálták Menczel Gábort, a Banzai egykori szintisét.
Ennél a szettnél picit vakon voltam, mivel a Bonanza, egy-két számtól eltekintve, kimaradt az életemből. Hál égnek itt nagy segítségemre volt a fotós kolleginám Evy, aki viszont pótolta hiányosságomat. Segítségével azért egy-két dal címét felvéstem a telefonomba, azt is félve, mert még élénken élt bennem a múlt heti Tool koncert szabályzása. Mondani se kell, hogy a közönség ezeket is kívülről fújta. Vidám dal (elhunyt egykori menedzserüknek dedikálva), Több nem is kell, Nem ér semmit a dal. Ígérem bepótlom, mert meglepő módon ezek is tetszettek.
Az est harmadik felvonása már amolyan vegyes felvágottra sikerült. A szekció egyik fénypontja számomra a Tanulékony szörnyeteg, illetve a Test volt, de felcsendült még a Veled utazom, vagy az Igazán is. A Bonanzások se maradtak ki a szórásból, kaptak még egy adaggal, például Monumentumot és Provokatőrt. Itt emelném ki, hogy a sötétség beálltával révbe értek a színpadi látványelemek. Személy szerint örültem volna, ha végig ilyen intenzitással láthattam volna a teljes koncertet, de szabadtéri rendezvényeknél a naplementét sajnos nem tudjuk irányítani. Még.
Összegezve az estét, azt kell mondjam, hogy nem csak nem bántam meg, hogy részt vettem, de még élveztem is. Komolyan elgondolkodtam, hogy egy arénakoncertet is meg kéne tekinteni legközelebb.
Hiába, Ákost lehet szeretni, nem szeretni, de a magyar könnyűzenei munkássága mindenféleképpen említésre méltó. Színpadi jelenléte, a közönséggel való kommunikációja példaértékű volt, még ha én néha modorosnak is éreztem. Valószínűleg nem véletlen, hogy olyan zenészek dolgoznak vele, akik. Az egész este egy ízig-vérig profi produkció volt. Továbbra se lettem rajongó, bár sokkal több számot ismertem, mint azt előtte gondoltam volna. Ez is elárul valamit. Lehet ez volt az én kapudrogom Ákoshoz és művészetéhez?
Szöveg: Hari
Fotók: Máté Évi
