Amikor az emberek sztárokról és magyarországi látogatásukról beszélnek, szerintem mindenkinek a felhajtás, testőrök garmadája és a különböző sztárallűrök jutnak az eszébe, minden joggal. Jelen beszámolóm főszereplője is sztár, ráadásul rockzenész fajta. Karrierje során megannyi világklasszissal kooperált, basszusgitárjátékát majd féltucat anyagon hallhatjuk, azonban a fent említett felhajtásból szerencsére semmit sem tapasztaltunk szeptember 14-i koncertjén.
Ő nem más, mint az az amerikai Marco Mendoza, aki szeptember 16-án jelentette meg 4. önálló stúdióalbumát, New Direction névvel, a helyszínt pedig ezúttal is a budapesti BackStage Pub biztosította, bemelegítésként pedig a Boeghoe lépett színpadra.
Őszinte leszek, engem a Boeghoe valamiért elkerült az elmúlt 30+ évem alatt, pedig utánuk olvasva, erre igen kis esélyt adtam volna. A Moldován Gyula, énekes/gitáros által, 1989-ben alapított banda sorai közt megannyi, mára már klasszikussá vált zenekar tagjai feltűntek, mint például Republic, P. Box vagy Sing Sing. A formáció 96-ban, feloszlott, majd 2005 végén újjá alakult.
A trióban jelenleg Gyula mellett Váry Zoltán (Sing-Sing) ül a dobok mögött és Nagy Zoltán (Védett Férfiak) hozza a basszusokat. Igényes blues-rock muzsikájuk marha jól működött a BackStage-ben, megidézte a klasszikus rockkocsmák füstös hangulatát. Aki szereti ezt a fajta bluesos vonalat, annak mindenféleképpen ajánlom, ha már nekem kimaradtak az életemből. Már csak Moldován Úr játéka és kisugárzása miatt is. Nem lehet véletlen, hogy ennyi jó zenésszel muzsikált együtt.
Mint azt beszámolóm elején írtam, az ember, ha egy olyan kaliberű és ismertségű zenész koncertjére látogat, mint Mendoza, „elvárna” némi arcoskodást, távolságtartást a művésztől. Na nála ennek nyoma se volt. Olyan simán közlekedett a nagyérdemű között, hogy magam is meglepődtem. Mintha otthon lett volna. Mondjuk a BackStage sokadik alkalommal szerepel az állomásai közt, szóval annyira nem is meglepő. Például, ha valaki a két koncert közt akart egy kis friss levegőt szívni, ahogy én is tettem, simán belefuthatott a bejárati lépcsőn. Mert igen, sajnos az est egyetlen negatívuma, hogy a koncertteremben iszonyat meleg volt, köszönhetően annak is, hogy szép számmal összegyűltünk.
Elsőre furcsának tűnhet, hogy egy ekkora név miért nem nagyobb helyszínen játszik, de egyfelől, nagyobb helyet sajnos nem tudna önálló produkciójával megtölteni, másfelől meg pont jó volt ez így. A sok, zanzásított fesztivál és arénák deszkáin hangyának látszó fellépők után egy igazi klubbuli. Minden pozitívumával és negatívumával együtt. Szerintem Mr. Mendoza is így lehet ezzel, mert ha valaki, akkor ő pontosan tudja, milyen érzés stadionokban is játszani. Whitesnake, Ted Nugent, Thin Lizzy, vagy akár a The Dead Daisies és még sorolhatnám. Ez a fajta mentalitás, az egész koncertje alatt átjött. Olyan szinten együtt élt a közönséggel, hogy arra se volt rest, hogy adott esetben a nézők soraiból zenéljen, nem beszélve, hogy több pólóval és lemezzel is megajándékozta a szerencséseket.
A két fiatal horvát srácra, Ivan Keller gitárosra és Mario Lepoglavec dobosra is érdemes lesz a jövőben odafigyelni, mert kiváló muzsikusok. Hangzás tekintetében talán picit lehetett volna halkabb a koncert a hely méretei miatt, de az is benne van a pakliban, hogy rossz helyen álltam, szóval ebbe nem is mennék bele.
Nagyon szuper kis este volt. Ízelítőt kaptunk Marco új albumáról, hallhattunk régebbi számokat, de az A4-es oldal méretű életművéből se maradt el egy-két feldolgozás. Koncert után még arra is vette a fáradtságot, hogy minden fintor nélkül a merch pult mögül dedikáljon, váltson két-három mondatot az emberekkel, fotózkodjon velük. Kis túlzással olyan érzésem volt, mintha a szomszéd zenész srác fellépésére mentem volna, akivel ugyan nem vagyunk országos cimborák, de köszönünk egymásnak Marika néni kisboltjában, megbeszéljük, hogy mi lesz a vacsi este, satöbbi. Oda-vissza megvan a tisztelet. Csak ez a szomszéd srác már több legendával bejárta a világot és ő maga is azzá vált művészetével.
Szöveg: Hari
Fotók: Máté Évi
