Több szempontból is kiemelt várakozás előzte meg a szerdai bulit, hiszen nem elég, hogy két olyan legendás banda állt össze egy turnéra, mint a Crowbar és a Voiovod, ráadásul a nem kevésbé ütős Planet Of Zeus kíséretében, de a napokban végre átadták az évek óta várt Nagytermet is az új Dürer Kertben.
A görög előzenekar már csak azért is különleges a számomra, mivel először még a megboldogult R33 báltermében botlottam beléjük teljesen véletlen, és már akkor teljesen lenyűgöztek, így hát baromira örültem, amikor bejelentették, hogy 2020 márciusában ők melegítenek a sajnos szintén már csak emlékeinkben létező régi Dürerben a Kvereltak előtt (igaz, közben egyszer már tettek egy budapesti kitérőt 2016-ban is).
Arra azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy hosszú-hosszú ideig ez lesz az utolsó koncert, sőt, tömegrendezvény, amin részt vehetek, mielőtt bezárják a világot, így még valószínűleg akkor is a szívemben melengetném annak a bulinak az emlékét, ha nem lett volna mocsok jó, már pedig az volt.
A villámok urának földi helytartói most sem voltak restek lecsapni, a korábbi, nyers stonerrocktól picit már-már arénarock felé mozgó, érett produkcióval, és immáron egészen slágeres, fülbemászó dalokkal. A négy hellénnél a hangzásra se lehetett panasz, ami mindenképp biztató az új, a régi nagyteremnél talán kicsit kisebbnek tűnő, de mindenképp hiánypótló helyszínre nézve.
A Crowbarhoz már jó párszor volt szerencsém, ráadásul mostanában a lejátszómban is kifejezetten sokat megfordultak, valahogy a szokásos őserő mégsem jött át ez alkalommal. Az előző bandához képest a hangzás sem tűnt százasnak, hiányzott kicsit a dob alja, ami miatt összességében sem ült annyira a dolog, pedig a mocsár hangulathoz minden adott volt a kint napok óta szakadó esőnek köszönhetően.
Ez utóbbi akármennyire is klappolni látszott a zenei felhozatallal, valahogy mégis jobban éreztem volna egy kellemes nyárestét, ahol nem egy szűk folyosó füstös félhomályában, hanem egy hangulatos kerthelyiségben frissíthetünk a koncertek között, pedig semmi bajom a félhomállyal, sőt…
Összesen 14 dal fért a setlistbe ez alkalommal, a főként régi nóták között három új lemezes – bő egy éve jelent meg a Kirkék legutóbbi, Zero and Below című anyaga – dallal, és az időről-időre újra előkerülő Zepp-feldolgozás No Quarterrel.
A Voivod baromi sokáig kimaradt az életemből, így utólag magam sem értem, hogy miért. Csak hogy ismét visszakanyarodjunk a Dürerhez, 2018-ban pont az Ajtósin volt hozzájuk először élőben szerencsém, és egyből fejbe is kólintott az a bizonyos hatalmas kérdőjel, gyakorlatilag szétszedték a házat, így most is valami hasonlót vártam.
Csalódnom ugyan nem kellett, de az öt évvel ezelőtti katarzist nem sikerült átélnem, úgy látszik, ez egy ilyen nap volt. Persze a borongós Crowbar után különösen érezhető volt, hogy mennyi energia szorult a csapatba, ami még így, 40 év után sem fakult egy cseppet sem.
Az 1987-es Killing Technology-val robbantak be a kanadaiak, és innentől kezdve nem volt megállás, egyedien eklektikus zenéjüket ette a közönség, akik azért jól láthatóan nem véletlen tévedtek Újbudára.
Összességében egy kerek estét kaptunk három remek zenekartól, az pedig külön örömteli, hogy lett végre egy újabb nagyobb klubbuli helyszínünk, ami otthont adhat az ilyen és hasonló koncerteknek, jó hang- és fénytechnikával.
Szöveg, fotók: Máté Évi