A Bëlga 15 év után is lendületben van, és ezt a nyári fesztiválokon is be fogják bizonyítani. 2013 októberében jelent meg Sanyi című lemezük, melyhez már a negyedik klip készült el. A vizuálisan termékeny időszakról a csapat tagjai mesélnek.
Elsőként, még a lemez beharangozójaként a Gyarmat című dal jelent meg a népszerű videómegosztó csatornán.
„Ezt a számot a csapatból mindenki az egyik legjobban sikerült számnak tartja a Sanyi lemezről, ezért is ehhez készült először klip.” – meséli Még5Lövés. – „A Börzsönyben vettük fel és úgy nézett ki, hogy szép időnk lesz, de végül nem lett és mezítláb az esőben 10 fokban nem volt annyira jó. Az is felejthetetlen élmény, amikor ezzel a testfestéssel bementünk a Gólemmel egy benzinkútra, hogy vegyünk pár dolgot. Nem sikerült előtte teljesen lemosni a festéket és így eléggé látszott még az arcunkon, kezünkön, lábunkon. Vagy ezért, vagy nem, de a benzinkutas döbbenten nézett ránk, és azt mondta, hogy zárva vannak, nem jöhetünk be, menjünk máshova.”
Ezt a Tinirock klipje követte novemberben.
„Speciális, teljesen egyedi, általam kifejlesztett megoldásokkal tudott ilyen tré lenni.” – tör a lényegre Tokyo.
Az idei év személyi változást is hozott a Bëlgában, ennek első képes dokumentációja a Bezzeg régen koncertklipje.
„Itt debütáltam klipben a csapatban.” – mondja az „új fiú”, azaz Marvin. – „Amikor beszálltam, azt mondták: csak tegyem a dolgom. Aztán az első klipben is mindössze ennyi feladatom volt (nevet). Ja és emlékszem az első sorban volt egy lány, aki valamilyen állatos overálban tombolt végig! Azóta azon agyalok, hogy vajon tigris vagy panda volt az a jószág…valaki nem emlékszik véletlenül?”
A legújabb kisfilm pedig a napokban jelent meg, és a Rímálom az Elme utcában című dalhoz készült.
„Példa az egyik forgatási napra: éppen zsemléket festettünk rózsaszínre, majd sövénynyíróval vágtunk lufit, amikor megszomjaztunk és kimentünk a boltba, és kivételesen elfelejtettük az udvar kapuját bezárni 8 percre.” – sztorizik Bauxit. – „Visszaérve láttuk, hogy a két ott lévő bringából az egyik eltűnt. Na fasza, gondoltuk. Kimentünk az utcára, láttuk van térfigyelő kamera, így hát mondtuk egymásnak, hogy be kellene nézni az őrsre, hátha láttak valamit. Erre elénk toppant két járókelő és kérdezték, hogy „A zöld bringát keresitek? Elkapták a tolvajt a szomszéd utcában!” És tényleg: kiderült, hogy a két bringából azt választotta, amelyiknek a kerekén lakat volt, ezért csak tolni tudta, amit rögtön kiszúrtak. Rövid hatósági intézkedés után visszavittük a bringát, majd baltával kettévágtunk egy plasztik fejet és Még5 arcára német tinédzserlányoknak készített illatos-olvadós fürdőbuborékocskákat dobáltunk.”
Ha Bauxit kommentjéből arra következtetünk, hogy nem hétköznapi klipről van szó, nos, jól gondoljuk. Ezt megerősíti a rendező, Miki357 is.
„Az első benyomásom az volt; hogy ez egy agybetegség. De tetszik. Mindenképpen valami szuggesztív képi világot szerettem volna megteremteni. Inkább megvalósítási formákon gondolkodtam, mint történeten.”