Kacér szerelmi civódás, gumitestű akrobaták, magasan szálló legyek és beekizett zöld szöcskeraj – közel ötven akrobata varázsolta el az MVM Dome közönségét a Cirque du Soleil bolondos rovarkarneválján. A kortárs cirkuszi társulat OVO című darabjában a nézőtér egy emberként, visszafojtott lélegzettel csodálta a hajmeresztően látványos mutatványokat.
A kanadai Cirque du Soleil napjaink legnagyobb kortárs cirkuszi társulata, ami több száz nemzetközi tehetséget foglalkoztat és megaprodukciókkal járja a világot. Az OVO az 1984-es alapítás óta a 25. darabjuk, amellyel több mint tíz éve turnéznak – eddig közel hétmillió néző láthatta.
A társulat munkásságát a hagyományos cirkusz elemei köré építi, melyet lenyűgöző színpadi jelmezekkel és modern kontextussal spékel meg. Nincs ez másként a portugál „tojás” szó után elnevezett előadáson sem: a rovarok életének egy napjába leshetünk be, ahol vibráló kitinpáncélszerű jelmezek árnyékában érik egymást a tökéletesen kivitelezett, szemet kápráztató mutatványok.
A darab zenéjében a brazil Berna Ceppas a bossa nova és a szamba elemeit kombinálta egy kis funkkal és elektróval. A dalokba a rovarok valódi hangjai is beszűrődtek, emellett egyes karakterek külön témákat kaptak. A Cirque du Soleil hagyományai szerint a produkciók alatt a héttagú zenekar élőben zenélt, az énekes és a hegedűs többször fel is bukkant a színpadon.
A darab kezdetén egy hatalmas fehér tojás foglalta el a színpad egészét. Rögtön el is hangzott a közönség soraiból a joggal adódó kérdés: vajon ki fog kelni ez a tojás? Kikelt bizony, bár végig zavaróan háttérbe került. A produkció a Teletubbieként beszélő katicalány és a kissé ostoba, moszkitószerű kék jövevény szerelmére épült, amit harmadik bohócként egy pukizó rovar asszisztált végig. A farok méregetős rovarpárbaj néhol már kissé erőltetettnek tűnt, különösen, amikor a második nézőt rángatták fel a színpadra, azonban a közönség láthatóan élvezte, hogy ő is aktív részese a produkciónak.
A 20 fős utcai előadóművészekből alakult társulat mára több mint ezer artistát foglalkoztat a világ minden pontjáról. A Cirque du Soleil-t sok kritika éri, hogy ragaszkodik a „régi” cirkusz elemeihez és nem modernizál, azonban az akrobatamutatványok színvonalát sosem érheti panasz. Hol egy hernyónak öltözött fiú tekerte kézenállásban a testét hihetetlen irányokba, hol pedig egy ördögi tücsök forgott egy karikán a mérges hegedűszóra.
Az első rész utolsó számában, a Russian Cradle-ben egy csapat légyjelmezes férfi hihetetlen magasságban passzolgatta egymásnak a vékony, gumitestű hölgyeket, akik hol spárgáztak, hol megpördültek reptükben. Az egész attrakció alatt a lét elviselhetetlen könnyűsége lengte át a színpadot, az egész közönség visszafojtotta lélegzetét.
A rövid szünetet követő második felvonásban sem sikerült becsukni a tátott szánkat: egy tarantulajelmezes hölgy tekerte gerincét elképzelhetetlen irányokba, egy akrobata duó mutatott be hihetetlen mutatványokat egy több méter magasan lógó rúdon, majd egy kontyánál rögzített pillangólány repkedett körbe a levegőben. Az utolsó számban pedig több tucat zöld szöcske pattogott a trambulinok és egy hihetetlenül magas fal között, mintha ecstasy hatása alatt lennének.
Szöveg: Farkas-Hajdú Eszter
Fotók: Máté Évi
