A hétvégén akár tetováló-versenyt is rendezhetnénk a Barba Negra Track színpadán, de metálból és fejrázásból sem lesz hiány Döglégyék, a Depresszió, valamint a Hooligans jóvoltából.

ganxsta_event_560
Nem kell ahhoz nyárnak lennie, hogy már csütörtökön se bírjunk magunkkal, most pedig nem csak az időjárás fog kimozdítani otthonról! Ha azt mondjuk, Ganxsta Zolee és a Kartel, akkor ez már egy nyomós érv, nem igaz? De ez még semmi! Jön Tyson, hogy jó porondmester módjára szétcsapjon a srácok között, segítségére pedig még olyan nevek is a színpadon teremnek majd, mint Siska Finuccsi vagy Saiid. Sőt, már a bemelegítésnél sem lesz ok lazulásra: a The Joystix érkezik Székesfehérvárról, hogy szétzúzza az agyakat Döglégyék előtt.

Péntekre a tetoválásokból kicsit lejjebb veszünk, hajrázásból azonban jöhet a következő fokozat. Aki épp ekkor készülne a Dunán átkelni, jobb, ha vigyáz, s inkább marad Budán szórakozni, hiszen félő, hogy a Depresszió örökbecsű felkiáltására akkorát ugrik majd a ház, hogy abba még a szomszédos híd is beleremeg.

Vasárnap a Papa Roach már megmutatta, hogy hogyan is kell pillanatok alatt bemozgatni a tömeget, hogy aztán megállás nélkül tomboljanak az igazi rockdiszkó slágerekre. Szombaton újra bebizonyosodik, hogy négy srác minderre hazai oldalról is képes, a szezonnyitó Hooligans 19-es járata ugyanis újra a Track-ben landol. Felkészülni, vigyázz, rock ‘n’ roll!