Az idén 20 éves jubileumát ünneplő Djabe zenekar 2015-ben ismét a Genesis legendás gitárosával, Steve Hackettel turnézik. Együttműködésük egy közös lemezfelvétellel kezdődött 2003-ban, azóta rendszeresen játszanak egymás lemezein, 2007 óta pedig koncerteznek, turnéznak is együtt.
A Djabe zenekar a hazai Jazz/World fusion műfaj első számú képviselője. Több mint 40 kiadványuk jelent meg eddigi 20 éves működésük alatt. Birtokosai a MAHASZ Arany Zsiráf (Fonogram) díjának, eMeRTon díjasok, megkapták a nemzetközi PRince Award elismerést, valamint jelölték őket Los Angelesben a Surround Music Awardra is. A Djabe a legtöbbet külföldön koncertező magyar fúziós zenekar: eddig 42 országban léptek fel, általában kirobbanó sikerrel, így nem csoda, hogy világszerte népes rajongó táboruk van.
Steve Hackett a Genesis tagjaként több százmillió eladott lemezzel büszkélkedhet, de szóló pályafutása is töretlenül sikeres mind a mai napig. Ezért is különleges ez a kapcsolat a magyar zenészekkel, akikről egyszer azt nyilatkozta: „A legjobb zenekar, akikkel valaha játszottam”. Ez a pozitív tapasztalat készteti őt arra, hogy évente pár hetet együtt töltsön a Djabe zenekarral, színpadon és stúdióban egyaránt.
Az Égerházi Attila és Barabás Tamás vezette formáció minden évben lebonyolít egy rövid turnét Steve Hackettel. Ázsia és Európa kiemelkedő fesztiváljain nemegyszer tizenötezer ember előtt léptek fel, tomboló sikerrel. Idén júliusban és augusztusban több koncertet is adnak Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban. Ennek a sorozatnak a nyitókoncertje lesz a Budapest Jazz Clubban rendezendő koncert július 31-én. Augusztus 2-án Debrecenbe látogat a formáció, melynek tagjai: Steve Hackett (gitár, ének), Banai Szilárd (dobok), Barabás Tamás (basszusgitár), Égerházi Attila (gitár, ütőhangszerek), Kovács Ferenc (trombita, hegedű, ének), Kovács Zoltán (billentyűs hangszerek).
A Djabe special guest Steve Hackett zenekar műsorában klasszikus Genesis (Firth Of Fifth, Los Endos, In That Quiet Earth), Djabe (Dark Soup, Take A Deep Breath, Distant Dance, Angklung és a Forward album számai) valamint Steve Hackett (The Steppes, Ace Of Wands, Last Train To Istanbul) darabok szerepelnek.
A Djabe special guest Steve Hackett fellépései Magyarországon 2015-ben:
Július 31.: Budapest Jazzklub, 20 óra
Budapest, Hollán Ernő utca 7.
Jegyek a jegymester.hu oldalon rendelhetők, valamint a helyszínen kaphatók.
Augusztus 2.: SIKK Klub, 20 óra
Debrecen, Domb u. 1.
Jegyek a helyszínen kaphatók.
További információ: www.djabe.hu