Két műfaj egy-egy felülmúlhatatlan remekműve került a Nemzeti Filharmonikusok idei martonvásári Beethoven-sorozatának utolsó estjére. A c-moll zongoraversenyt és a IX. szimfóniát a zenekar ezúttal is számos vendég közreműködésével mutatja be a Brunszvik-kastély parkjában.

antalmatyas

A több szempontból is rendkívüli c-moll zongoraversenyt az egyik legérdekesebb hazai előadóművész közreműködésével hallhatjuk. A Junior Prima-díjas Érdi Tamás, akiről Szabó Magda író azt nyilatkozta, hogy „én csak írni tudok, de Tamás ujjaival az Isten üzen”, a világ több mint húsz országában lépett már fel.

A c-moll Beethoven öt zongoraversenye közül időrendben a harmadik, 1803 áprilisában hangzott el először nyilvánosan a bécsi Theater an der Wienben, a szerző szólójával, a saját maga által szervezett szerzői estje keretében. A zongoraverseny első vázlatait Beethoven már 1797-1798-ban papírra vetette, a mű legnagyobb részét azonban valószínűleg a bemutató évében, 1803-ban komponálta meg.

Beethoven monumentális utolsó, IX. szimfóniájának elhangzása mindig ünnep, ezúttal azonban három konkrét évforduló is kapcsolódik hozzá. A Nemzeti Énekkar elődjét, az Állami Énekkart 30 évvel ezelőtt hozták létre, irányítását pedig éppen huszonöt esztendeje vette át a 70. születésnapját a koncert előtti napon ünneplő Antal Mátyás karnagy. Érdekesség, hogy a nagy múltú énekkar és a négy kiváló szólista (Sümegi Eszter, Németh Judit, Szappanos Tibor és Sebestyén Miklós) közreműködésével felcsendülő szimfónia kézirata is már a világörökség részét képezi.

A IX. szimfóniában Schiller költeményének megzenésítésével a komponista egy őt már fiatal kora óta foglalkoztató gondolatot öntött végső formába. A szöveg feldolgozása először még a bonni években került szóba, majd 1798-ból és 1812-ből lehet tudni hasonló tervekről, nem szólva a közismert Karfantázia befejezéséről, amely ugyan más szöveget alkalmaz, de melódiáját tekintve már az Örömóda közismert dallama felé mutat. A nagy múltú énekkar és a négy kiváló szólista közreműködésével felcsendülő szimfónia kézirata a világörökség részét képezi.

(Forrás: Kult FM / MTI)